Nagyvilág

A legénység egy része túlélte az orosz tengeralattjáró-balesetet

A balesetet szenvedett mélytengeri merülőjármű legénysége egy részének sikerült megmenekülnie – jelentette be szerdán Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter a 14 orosz tengerész halálát okozó baleset okait vizsgáló bizottsággal tartott együttes ülésen az északnyugat-oroszországi Szeveromorszkban.

A tárcavezető az ülés megnyitásakor elmondta, hogy az orosz haditengerészeti flotta tudományos-kutatási célokat szolgáló mélytengeri merülőjárműve éppen tervezett kutatást folytatott az ország területi vizein a Barents-tengeren, amikor tűz ütött ki fedélzetén. A legénység 14 tagja meghalt, a többieknek sikerült megmenekülniük.

Bár Sojgu nem szolgált adatokkal a túlélők számára vonatkozóan, az EFE spanyol hírügynökség szerint az említett jármű legfeljebb 25 embert képes befogadni.

A tárcavezető méltatta a legénység hősies hozzáállását, kijelentve, életüket áldozták azért, hogy megmentsenek egy civil szakértőt és a hajót. Mint mondta, az összes áldozatot posztumusz állami kitüntetésben fogják részesíteni. Hozzátette, a minisztérium minden szükséges segítséget megad az áldozatok hozzátartozóinak.

Az orosz védelmi minisztérium kedden számolt be a szerencsétlenségről, amely hétfőn történt. A tárca közleménye szerint a 14 tengerész az égéstermékek okozta mérgezésben vesztette életét.

A jármű jelenleg Szeveromorszk haditengerészeti bázisán van. A történtek kivizsgálása a flottaparancsnokság égisze alatt zajlik.

Az orosz sajtó szerint a balesetben többen megsérültek, ők jelenleg a szeveromorszki bázis kórházában lábadozhatnak. Különböző források szerint a sérülések jellege arra enged következtetni, hogy a járművön robbanás történt a tűz bekövetkezte előtt.

Egyes orosz médiumok azzal vádolták a hatóságokat, hogy el akarják kendőzni a történteket.

Egyáltalán semmit sem tudni jelenleg – kicsoda, micsoda… Egy dolgot nem értek: miért csak egy nap elteltével adtak ki közleményt a halálos áldozatokról?” Miért nem tudjuk a neveiket? Normális dolog ez?

– kérdezte az Eho Moszkvi rádió egyik munkatársa.

Az RBK orosz hírportál egy meg nem nevezett orosz katonai forrásra hivatkozva arról számolt be, hogy egy ASZ-12-es Losarik típusú, nukleáris meghajtású tengeralattjáróról van szó.

A Kreml szóvivője szerint az államtitkokról szóló törvény alapján sem a merülőjármű típusára vonatkozó információt, sem az általa végzett feladatok természetét nem hozzák nyilvánosságra.

(MTI, kiemelt kép: Europress/Kseniya Gaponko/AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik