Nagyvilág

Fejen lőtt egy férfi egy 10 hónapos babát, mert a gyerek anyja elutasította közeledését

A kaliforniai férfi egy születésnapi bulin nyomult rá az anyukára, de a nő elmenekült előle.

Letartóztattak egy 23 éves férfit a kaliforniai Fresno városában, aki a vád szerint fejen lőtt egy 10 hónapos kisbabát, miután a gyerek anyukája elutasította a közeledését – jelentette a helyi sajtó. A gyereket kritikus állapotban szállították kórházba. A legfrissebb információk szerint a kisbaba stabil állapotban van.

Az eset a hétvégén történt, amikor a 18 éves Deziree Menagh egy házibuliban vett részt, ahova magával vitte kislányát – közölte egy sajtótájékoztatón Fresno város rendőrfőnöke. Jerry Dyer elmondása szerint a születésnapi buliban ott volt a 23 éves Marcos Echartea is, akivel az anyuka egy héttel korábban találkozott.

A férfi Dyer elmondása szerint először megpróbálta elkapni a Menagh kezét, de a nő elhúzódott tőle, majd kiment a házból, ahol barátainak elmondta, hogy mi történt. A férfi azonban nem hagyta abba a nyomulást, és megpróbálta erőszakkal beültetni őt az ölébe.

Az anyuka ekkor visszament a házba, felkapta a gyerekét, és úgy döntött, hogy elmegy a buliból. Egy barátjával együtt autóba ültek, és elindultak, majd valamiért visszafordultak, és a közelben leparkoltak. Ekkor vették észre, hogy Echartea gyors léptekkel közelít az autó felé, majd amikor odaért, lövöldözni kezdett.

Dyer közlése szerint a férfi három lövést adott le az autóra. A lövedékek a felhúzott vezető oldali ablakon át csapódtak be a járműbe, és az egyik fejen találta az anyja ölében lévő kislányt. A gyerek feltehetően meghalt volna, ha nincsen felhúzva az ablak – jelentette ki a rendőrfőnök.

Fayth Percy-t kórházba szállították, ahol azonnal megműtötték, hogy kiszedjék a fejében lévő lövedékdarabkákat. A kislány stabil, de kritikus állapotban van.

A rendőrök a házibuli helyszínén letartóztatták Echarteát, aki ellen gyilkossági kísérletek vádjával indítottak eljárást. Dyer közlése szerint nem ez volt az első eset, hogy a férfi majdnem megölt egy gyereket. Májusban volt barátnője barátjának házára lőtt ki több golyót, és az egyik alig egy méternyire csapódott be egy 1 éves gyerek mellett.
A férfi ellen háromrendbeli emberölési kísérlet vádjával indítottak eljárást, valamint több más bűncselekménnyel is megvádolták, mint gyermek veszélyeztetése, lakott épületre való lövöldözés és lőfegyverrel végrehajtott testi sértés.

A kiemelt képen Fayth Percy és anyukája, Deziree Menagh. Fotó: Fresno Police

Ajánlott videó

Olvasói sztorik