Nagyvilág

42 fokkal robbant be a hőség Franciaországban

Agnes Buzyn francia egészségügyi miniszter felelős magatartásra és szolidaritásra kért mindenkit a Franciaországot jelenleg sújtó kánikula miatt, és visszautasította az ellenzék azon vádjait, miszerint a kormány túlzásba viszi az elővigyázatossági kampányt.

Nincs különösebb riogatás, a kánikulai időszakok ezentúl rendszeresek lesznek, talán meg erősödni is fognak a következő évtizedekben az éghajlatváltozás miatt

– mondta az egészségügyi miniszter a keddi kormányülést követően.

Felelősséget kérjünk az emberektől, mert figyelmesnek kell lenni a szomszédjaikkal, az emberekkel az utcán, habozás nélkül vizet adni, hozzáférést biztosítani a hűvös helyekhez. Mindenkitől az kérem, hogy legyen felelős önmaga, a családja és a szomszédjai iránt

– tette hozzá.

Chrisitian Jacob, a jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési frakcióvezetőjének és a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés azon véleményére, miszerint a kormány „félelmet kelt a franciákban”, a tárcavezető elmondta, hogy álláspontja szerint elengedhetetlenek az elővigyázatossági üzenetek.

A tavaly kánikula 1500 idő előtti halált eredményezett, pedig nagyon elővigyázatosak voltunk és minden üzenetet eljuttattunk az emberekhez

– emlékeztetett Agnes Buzyn, aki szerint amíg „értelmetlen halálesetek” történnek a hőség miatt, folytatni kell az elővigyázatossági kampányokat.

Fotó: Europress/Samuel Boivin/NurPhoto

A francia meteorológiai szolgálat a francia megyék több felében hirdetett legmagasabb szintű hőségriadót, és jelezte, hogy június végéhez képest szokatlan intenzitású kánikula sújtja Franciaországot, amelynek csúcspontja csütörtökön és pénteken várható. Enyhébb idő csak az Atlanti-óceán partján, Bretagne-ban és Normandiában tapasztalható.

Párizsban kedd délután a hőmérők 34 fokot mutattak, az ország keleti részén pedig a legmagasabb hőmérséklet több helyen elérte a 40-42 fokot, és éjszaka sem süllyed 22 fok alá. Miután júniusban a leghosszabbak a nappalok, az éjszakai enyhülés alig néhány óráig tart, ami nem elégséges sem az épületek, sem az emberi szervezet felfrissülésére.

A Météo-France előrejelzése szerint a vasárnapig tartó kánikula egyik következménye a légszennyezettség növekedése, Párizsban a helyi lakosoknak a fővárosi önkormányzat ezért ingyenessé tette a parkolást a kánikulai időszak végéig.

A francia iskolákban a 16 évesek számára kötelező év végi vizsgákat csütörtökről és péntekről elhalasztja az oktatási minisztérium a jövő hétre.

Pusztító hőség érkezik Európába
Egyes országokban 40 Celsius-fok fölé melegszik a levegő, nálunk is 36 fok lesz.

Az állami vasúttársaság, az SNCF csaknem félmillió ásványvizes palackot és 200 ezer ételcsomagot biztosít azon utasok számára a pályaudvarokon, akiknek késéssel vagy fennakadásokkal kell szembesülniük.

Az elektronikai bolthálózatok pedig azt közölték, hogy háromszorosára növekedett az előző évhez képest a ventillátorok és a klímaberendezések iránti kereslet.

(MTI, kiemelt kép: Europress/Samuel Boivin/NurPhoto)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik