Nagyvilág

Óriási tüntetés volt Prágában, miután kiderült, uniós pénzek jutottak a kormányfő közelébe

A 30 évvel ezelőtti bársonyos forradalom óta nem gyűlt össze tüntetésen akkora tömeg Csehországban, mint most vasárnap Prágában, hogy Andrej Babis miniszterelnök lemondását követeljék – írta a 444.hu a Reuters beszámolója alapján. Babist azzal vádolják, hogy visszaélt a uniós támogatásokkal, és összeférhetetlenség van politikai, valamint vállalkozói szerepvállalása között.

A szervezők szerint a vasárnapi felvonuláson 250 ezer ember vehetett részt, viszont a rendőrség inkább nem bocsátkozott becslésekbe.

MTI/AP/Petr David Josek

A transzparenseken a leggyakrabban feltűnő jelszavak a Mondj le!, Elegünk van! és a Nem adjuk fel a demokráciát! voltak.

MTI/EPA/Filip Singer

Nem ez volt az első nagy tüntetés,  Csehországban hetek óta tízezrek tüntetnek országszerte, és követelik a korrupciós botrányokba keveredett Babiš lemondását.

A parlamenti ellenzék a héten a kormány elleni bizalmatlansági indítványtterjesztett be, csakhogy a 200 tagú parlamenti alsóházban ehhez 101 szavazatra lenne szükség, amivel az ellenzék nem rendelkezik.

Az ANO mozgalom és a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) koalíciójának ugyan együttesen csak 93 szavazata van (78 és 15), de mivel a kormányt kívülről továbbra is támogatja Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM-15 mandátum), a kormányoldal összesen 108 képviselőben bízhat, így az ellenzék kezdeményezése eleve valószínűleg kudarcra van ítélve.

Kiemelt kép: Cseh zászlókat tart a kezében egy gyerek az Andrej Babis cseh kormányfő lemondását követelő ellenzéki tüntetésen Prágában 2019. június 23-án. A miniszterelnököt a rendőrség uniós pénzekkel való visszaéléssel gyanúsítja, az Európai Bizottság korábban könyvvizsgálói jelentést tett közzé, amely összeférhetetlenséget állapított meg Babis politikai és gazdasági tevékenysége között. (MTI/AP/Petr David Josek)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik