Nagyvilág

Rabként tartják fogva a menedékkérőket Ausztráliában

Börtönállapotok uralkodnak az ausztráliai idegenrendészeti fogdákban az Ausztrál Emberi Jogi Bizottság (AHRC) nevű helyi civil szervezet jelentése szerint.

Edward Santow, aki az AHRC képviseletében több idegenrendészeti létesítményt vizsgált meg az országban, a jelentést kedden ismertetve azt mondta:

egyre gyakrabban alkalmaznak a fogva tartottakkal szemben korlátozó intézkedéseket, megbilincselik őket, elveszik személyes tárgyaikat, vagyis egyre inkább börtönökre hasonlítanak ezek az intézmények.  

Az ausztrál törvények szerint a menedékkérőknek kötelezően “migrációs fogdákban” kell megvárniuk a hatóságok döntését az ügyükben, és továbbra is előfordul, hogy olyan esetben is ott tartják őket, amikor a nemzetközi jog szerint ez indokolatlan lenne. A bevándorlók átlagosan 500 napot töltenek ilyen fogdákban, jóval többet, mint más fejlett országokban, márpedig minél hosszabb ez az idő, annál nagyobb a kockázata annak, hogy sérülnek emberi jogaik. Jelenleg körülbelül 1200-1500 embert tartanak fogva ilyen menekültügyi létesítményekben, közülük egyre nagyobb számban olyanokat, akiknek a vízumát legtöbbször büntetett előítéletük miatt érvénytelenítették.

Az ott lévők nagy része korábban azok közül került ki, akik csónakokon igyekeztek eljutni Ausztráliába, ám az ő számuk Canberra szigorú menekültügyi intézkedései folytán jelentősen csökkent, mert az új törvények értelmében a parti őrség senkit nem enged kikötni, aki illegálisan próbál eljutni az országba. Őket az Ausztráliától több ezer kilométerre található Nauru szigetén és a Pápua Új-Guineához tartozó Manuson lévő menekülttáborokban helyezik el. Az ott uralkodó körülmények miatt ugyancsak több emberi jogi szervezet tiltakozott korábban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik