Nagyvilág

Kártérítést fizet Farage-nak a tejturmixos támadó

Nem elég, hogy kirúgták állásából, még a politikus öltönyének tisztíttatását is ráterhelték.

Kártérítést kell fizetnie annak a férfinak, aki shake-kel dobta meg májusban Nigel Farage brit politikust, a Brexit Párt vezetőjét.

A 32 éves Paul Crowther a pártvezér newcastle-i kampányrendezvényén lendült akcióba. A bíróság arra is kötelezte, hogy fizessen 126 ezer forintnyi kártérítést. Az összeg Farage öltönyének tisztíttatásából, illetve a rácsiptetett mikrofonban keletkezett kárból tevődik össze. Mindezen túl 150 óra közmunkát kell végeznie, de erre lesz ideje, hiszen állásából is kirúgták cselekedete miatt.

Amikor a támadás után előállították, Crowther újságíróknak azt mondta, joga van tiltakozni az olyan emberek ellen, mint Farage. Az ügyészség képviselője viszont azon az állásponton volt, hogy a békés tiltakozás az állampolgárok demokratikus joga, a politikusoknak pedig ahhoz van joguk, hogy kampány közben ne kelljen fizikai támadástól tartaniuk.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Image: 73884149, Márton Anna és Szatmári András kardvívók edzés és interjú közben. 2019.04.08., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.