Nagyvilág

Trump Orbánnak: Olyan, mintha ikrek volnánk

David Cornstein budapesti amerikai nagykövet a 444-nek adott interjújában beszélt a hétfői Trump-Orbán találkozó részleteiről, a nagykövet többek közt azt mondta, a találkozó minden szempontból elérte célját.

Megjegyezte, hogy egyébként nem volt konkrét program, hogy átbeszéljenek különböző napirendi pontokat, inkább arról szólt az esemény, hogy megismerjék egymást, majd erre alapozva továbbinduljanak.

Cornstein szerint nyilvánvaló, hogy hazánk nagyon vonzó országgá vált, ahová szívesen jönnek emberek.

Trump és Orbán nagyon hasonlóan látják a világot, úgyhogy okkal remélem, hogy a kapcsolatuk nagyon jó irányba fog fejlődni. Biztos vagyok abban, hogy a magyar miniszterelnök testestül-lelkestül a NATO-val és a Nyugattal van, inkább mint bárki mással

– fogalmazott.

A nagykövet úgy véli, a találkozón világosan kiderült, milyen ez a két ember, a végén pedig az amerikai elnök azt mondta a magyar miniszterelnöknek, hogy

olyan, mintha ikrek volnánk.

Ezen kívül azt is közölte Trump Orbánnal, hogy „nem mindenki ért egyet velünk, nem mindenki szeret minket, de nézzük meg az eredményeinket”.

Szijjártó az Orbánt támadó amerikai képviselőkről: Lehetetlen küldetés
A külügyminiszter szerint hazugság az egész levélt.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik