Nagyvilág

Visszautasítják a Fehér Házban az Orbán-látogatást ért kritikákat

Szerintük a találkozó a két ország szövetségéről szólt, nem az autoriter politika jóváhagyásáról.

Visszautasítják a Fehér Házban azokat a kongresszusi tagoktól és emberi jogi aktivistáktól érkező kritikákat, melyek szerint Donald Trump szalonképessé tett egy autoriter vezetőt, amikor fogadta Orbán Viktortírja a Yahoo News.

A portál idézi a Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet washingtoni igazgatóját, Sarah Margont, aki azt mondta, Magyarországon nem tartják tiszteletben a jogállamiságot, és szerinte hazánkban az egyik legaggasztóbb a helyzet Európát tekintve. Úgy gondolja, azért aggasztó Trump döntése, hogy beengedte Orbánt a Fehér Házba, mert a magyar kormányfő pártja, a Fidesz szélsőjobboldali szövetség létrejöttét támogatja az EP-választáson. Szerinte Orbánnak Trump „áldására” volt szüksége, amit a találkozó révén megkapott.

A Yahoo News-nak név nélkül nyilatkozott egy magas rangú amerikai kormányzati tisztviselő, aki elutasította azt a feltételezést, hogy az Orbánnal való találkozó támogatást fejezett volna ki a Fidesz, vagy egy létrejövő európai szövetség irányába. Ezzel szemben az amerikai-magyar ügyekre, valamint a NATO-szövetségesi kapcsolatra fókuszáltak. Kijelentette: az Egyesült Államok elkötelezett az iránt, hogy megerősítse szövetségét a közép-európai országokkal, köztük Magyarországgal, amelynek vezetőjét 15 éve nem látták vendégül a Fehér Házban.

Hozzátette azt is, hogy a színfalak mögött a Trump-kormányzat összetettebben viszonyulhat Magyarországhoz, mint a nyilvánosság előtt, ahol a két vezető mosolyogva tűnt fel. Mint mondta, az Egyesült Államok nem szégyelli megfogalmazni aggodalmait szövetségesei felé, de ezt diplomáciai úton teszik, és nem a sajtón keresztül.

A cikkben megszólalt Steve Bannon, Donald Trump egykori főstratégája is, aki a Fehér Házból való távozása után sikertelenül próbálta mozgalomba tömöríteni az európai populista pártokat. Ő úgy véli, hogy erős üzenet az EP-választás előtt Orbán vendégül látása a Fehér Házban.  (Fotó: Europress – Brendan Smialowski / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik