Közélet

Orbán a Fehér Házban: Újra fiatalnak érzem magam

Trump azt mondta, a magyar miniszterelnök hozzá hasonlóan ellentmondásos személyiség, de ez szerinte nem baj.

Rövid négyszemközti találkozó után közösen jelent meg a sajtó előtt Orbán Viktor és Donald Trump a Fehér Házban. Az amerikai elnök a sajtótájékoztató elején megjegyezte: Orbán hozzá hasonlóan ellentmondásos személyiség, de ez szerinte rendben van, a magyar kormányfő jó munkát végzett, megőrizte országa biztonságát. Mint mondta, megismerkedtek Orbánnal, NATO-ügyekről beszéltek és kereskedelemről fognak tárgyalni.

Orbán Viktor megkérdezte, beszélhet-e, majd közölte: hazánk büszke arra, hogy sok magyar járult hozzá az Egyesült Államok óriási fejlődéséhez. Közölte: boldog, hogy újra a Fehér Házban lehet, újra fiatalnak érzi magát, hiszen húsz éve járt ott először. Várakozással tekint a találkozó elé, a cél, hogy erősítsék a stratégiai szövetséget és globális politikai kérdéseket beszéljenek meg.

Kijelentette: büszke rá, hogy Magyarország együtt harcol az Egyesült Államokkal az illegális migráció és a terrorizmus ellen, és megvédik a keresztény közösségeket világszerte. Trump átvette a szót és kijelentette: ezt nagyra értékelik, az Egyesült Államok kapcsolata Magyarországgal nagyon jó.

Fotó: Brendan Smialowski / AFP

A közös nyilatkozat után újságírói kérdések következtek, de ezek szinte mindegyike Trumpnak szólt, az Egyesült Államok politikáját érintették. Egy kérdést tettek fel arról, hogy a magyarországi demokrácia hanyatlása aggasztja-e az amerikai elnököt, de a válasz megmaradt az általánosságoknál: Trump elmondta, hogy Orbán kemény, de tiszteletnek örvendő ember, aki helyénvaló dolgokat tett az emberekkel és a bevándorlással, Európa problémái pedig abból fakadnak, hogy Európa másként cselekedett, mint a magyar miniszterelnök.

Orbán azt mondta, hogy kormányát a magyar nép választotta meg többször, ők pedig boldogan szolgálják nemzetüket, és a 2011-ben elfogadott új alkotmány bevált. Trump ehhez még hozzátette: nem szabad elfelejteni, hogy Magyarország nagyon jó NATO-tag.

A Trump elnökkel tartott találkozón számos fontos területen – mind a gazdaságpolitikában, mind a kül- és biztonságpolitikában – megerősítették a szövetségesi kapcsolatokat – jelentette ki Orbán a tárgyalás után a közmédiának, konkrétumok nélkül. A miniszterelnök azt mondta, legutóbb 18 éve járt az amerikai elnöki hivatalban munkamegbeszélésen. „Éreztem a különbséget, most másfajta vezetés, célratörőbb politika érvényesül” – mondta.

Az MTI szerint a találkozó a tervezettnél hosszabb ideig, 40 percig tartott. A megbeszélésen Szijjártó Péter külügyminiszter és John Bolton, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. A megbeszélést az amerikai és a magyar küldöttség plenáris tanácskozása követte.

Kiemelt kép: Brendan Smialowski / AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik