Az amerikai külügyminiszter az utolsó pillanatban mondta le berlini látogatását

Halaszthatatlan teendők miatt lemondta keddre tervezett berlini látogatását Mike Pompeo amerikai külügyminiszter – közölte az Egyesült Államok berlini nagykövetségének szóvivője.

Pompeo késő délután találkozott volna Angela Merkel német kancellárral és Heiko Mass külügyminiszterrel. A felek az ukrajnai, a venezuelai, az iráni és a szíriai helyzetről, valamint az Oroszországhoz és Kínához fűződő viszonyukról tárgyaltak volna. Az elmaradt találkozót a közeljövőben bepótolják.

Heiko Maas német külügyminiszter korábban hangsúlyozta, hogy a nemzetközi problémákat csak az Egyesült Államokkal folytatott párbeszéddel lehet megoldani.

Alapvető érdekünk, hogy szorosan együttműködjünk az amerikaiakkal a sürgető nemzetközi kérdésekben, és képviseljük az európai álláspontot,

mondta.

Berlin és Washington viszonya Donald Trump amerikai elnök hivatalba lépése óta feszült. Az amerikai kormány egyebek között Németország alacsony védelmi kiadásait, kereskedelmimérleg-többletét, valamint az Északi Áramlat 2 német-orosz gázvezeték projektjét bírálta.

Pompeo februárban nem vett részt a müncheni biztonsági konferencián, holott abban az időszakban napokig Európában tartózkodott, s Lengyelországot, Szlovákiát, Magyarországot, Belgiumot és Izlandot is felkereste.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/MANDEL NGAN/POOL/AFP 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.