Nagyvilág

Trump kegyelmet adott egy iraki foglyot agyonlövő katonának

Donald Trump amerikai elnök kegyelemben részesítette az oklahomai Michael Behenna hadnagyot, akit egy amerikai katonai törvényszék 25 év börtönre ítélt, mert Irakban lelőtt egy foglyot – jelentette be hétfőn este a Fehér Ház.

A fogoly az al-Kaida terrorszervezet egyik feltételezett tagja volt, és Behennát nem előre megfontolt gyilkosságért ítélték el 2009-ben. 2014-ben büntetését tíz évre felfüggesztették, és feltételesen szabadlábra helyezték.

Donald Trump döntését a teljes körű kegyelemről Sarah Huckabee Sanders, a Fehér Ház szóvivője jelentette be, emlékeztetve arra, hogy a katonai fellebbviteli bíróság ugyan jóváhagyta az ítéletet, de megjegyezte: vannak fenntartásai azzal kapcsolatban, ahogyan a hadbíróság azt a körülményt kezelte, hogy Michael Behenna önvédelemből cselekedhetett. A hadsereg kegyelmi ügyekkel foglalkozó illetékes szerve ezért már korábban 15 évre csökkentette a büntetés mértékét, és amint lehetségessé vált, elrendelte a feltételes szabadlábra helyezést is.

Behenna egyébként a tárgyaláson elismerte, hogy a foglyot a feljebbvalói parancsa ellenére nem hazavitte, hanem egy elhagyatott vasúti vágányhoz, ahol pisztolyt nyomott a fejéhez és úgy faggatta ki arról az út menti bombáról, amely a szakaszának két tagját megölte. Vallomása szerint a fogoly egyszer csak felállt és felé indult, mire ő – attól tartva, hogy el akarja venni a fegyverét – agyonlőtte.

Sarah Huckabee Sanders hangsúlyozta, hogy Behenna mintaszerű viselkedést tanúsított a börtönben, és kegyelmi ügye széleskörű támogatást élvezett mind a hadsereg, mind választott tisztségviselők körében.

Oklahoma két republikánus szenátora, James Lankford és Jim Inhofe üdvözölte a kegyelmi döntést, és mindketten külön köszönetüket fejezték ki Donald Trumpnak a teljes körű kegyelemért.

Kiemelt kép: Europress/SAUL LOEB/AFP

Ajánlott videó

Olvasói sztorik