Két hónappal a tragédia előtt Jacqui Saburido úgy érezte, hogy az élete romokban hever. Látszólag mindene megvolt, de szorongott. Ipari mérnöknek tanult a venezuelai Carasban, de pánikolt a vizsgákon, és elgondolkozott rajta, hogy van-e értelme folytatni. Azon fantáziált, hogy egyszer majd férje lesz és gyerekei, de élete szerelme elhagyta őt. Pszichológushoz járt, mert két év alatt sem tudta feldolgozni a szakítást és szeretethiánya lett. Nem tanult, csak sírt, be akart zárni maga mögött minden ajtót, hogy elfelejtse a múltat.

1999 augusztusában végül úgy döntött, hogy külföldre megy angolt tanulni. A texasi Austinba költözött, ahol egy családi barát viselte eleinte gondját. Apja, Amadeo úgy érezte, Jacqui megérdemel egy kis pihenést, de az anyja könyörgött neki, hogy maradjon.

Én sem hiszem el, de volt egy nagyon rossz előérzetem. Valami azt súgta, nem, nem és nem

– emlékezett vissza.

1999. augusztus 20-án Jacqui és elvált szülei még csináltak egy közös képet a caracasi repülőtér kávézójában. Azt kívánták neki, élvezze az út minden pillanatát, mert nem tudhatja, lesz-e még hasonló lehetősége az életében.

45 másodpercig égett a teste

Szeptember 18-án Jacqui felhívta az édesapját Austinból. Aznap el szeretett volna menni egy születésnapi partira a külvárosba. Elmondta, hogy az ünnepelt venezuelai fiú venné fel őt a házuknál. Amadeo nem rajongott az ötletért, közölte a lányával, hogy hívjon taxit, ha nem tudnak hazamenni a buliból.

Jacqui akkor egy hónapja élt már Amerikában, kezdett kilábalni a depresszióból és azon gondolkozott, hogy marad még egy fél évet. Idő közben el is költözött a család barátaitól és kivett egy lakást. A szomszédja egy másik 20 éves venezuelai diák, Johanna Gil volt, akit az angolórákon ismert meg. Mindent együtt csináltak, és bár Johanna nem akart elmenni a partira, Jacqui addig nyaggatta, amíg beadta a derekát.

A bulin a társaság Oscar De La Hoya és Felix Trinidad bokszmeccsét nézte a tévében, aztán táncoltak. Jacqui úgy érezte magát, mintha otthon lenne Venezuelában. Közben egy 20 éves kolumbiai társukkal, Laura Guerreroval pletykáltak, aki a 22 éves barátjával vett részt a bulin.

Ahogy teltek-múltak az órák, Jacqui unatkozni kezdett. A szülinapos srác, aki felvette őt korábban, már nem vezethetett, mert ivott, ezért egy orosz lány felajánlotta, hogy hazaviszi őket. A 18 éves Natalia Chpytchak Bennett józannak tűnt, így nem látták akadályát, hogy beszálljanak mögé. Jacqui és Johanna viszont vitatkozni kezdtek, hogy ki utazzon az anyósülésen. Végül előbbire esett a választás, de arra nem emlékszik, hogy bekötötte-e a biztonsági övét.

Az úton Johanna elkezdett panaszkodni, hogy Natalia nem vezet elég gyorsan.

Ilyen teknőstempóban soha nem érünk oda

-– mondta, Jacqui agyában pedig ott motoszkált, hogy biztos karambolozni fognak. Így lett.

Reggie Stephey egy másik partiról tartott hazafelé, ahol a barátaival söröztek. Szemtanúk szerint amikor beszállt az autóba, nem tudott egybefüggően beszélni, és később a bíróságon arra sem emlékezett, hány korsó sört ivott meg. Mégis beült a volán mögé, majd egy kanyarban elvesztette az irányítást a jármű felett és frontálisan ütközött Jacqui társaságával.

Natalia és Laura a helyszínen életét vesztette, a tragédia okozója sértetlenül szállt ki az autójából. A balesetet egy épp arra járó mentő észrevette, és két utast kiszabadítottak még azelőtt, hogy a kocsi felgyulladt volna.

Jacqui volt az egyetlen, aki megfelelő feszítő-vágó eszköz nélkül mozdíthatatlan volt, az autó pedig közben lángra kapott. A lány 45 másodpercig égett bent, mire a tűzoltók ki tudták őt emelni az ülésből. Úgy nézett ki, mint egy koromfekete árnyék.

Felismerhetetlenné vált

Jacqui szülei a baleset reggelén a család austini barátaitól értesültek a hírről. Még aznap délutánra jegyet foglaltak egy repülőre, és éjfél körül értek a kórházhoz, ahol a lányukat ápolták.

Az apával egy doktor azonnal közölte, hogy nem fogja felismerni a gyermekét. Amadeo azt felelte, készen áll a látványra. Felvett egy maszkot, kesztyűket és egy sárga védőruhát, majd belépett a kórterembe.

A lánynak nem volt arca. A lábán kívül egyetlen testrészéről sem tudta volna beazonosítani, hogy Jacqui az. Amadeo addig maradt, amíg már nem tudta visszatartani a könnyeit. Úgy sírt, mint korábban soha.

Az anya ez idő alatt kint várt a szoba előtt. Amadeo próbálta megnyugtatni:

Rosalia, készülj fel, a lányunk olyan, mint egy szörnyeteg.

Miután kijött a kórteremből, összeomlott és a földön fekve zokogott.

Jacquinak több csontja is eltört, teste 60 százalékán a legsúlyosabb, harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. Az orvosok nem találkoztak korábban hasonló esettel és esélyt sem adtak a lány életben maradására.

Amadeo és Rosalia végignézte, ahogy a gyerekük fülei és orra leesnek az arcáról. Csak három héttel a baleset után vették le a lélegeztetőgépről, de megszólalni akkor is alig tudott.

A rendkívül erős gyógyszerek miatt Jacqui hónapokig hallucinált. Látta maga előtt, ahogy lovagol, néha az ágyban fekve próbált eloltani láthatatlan tüzeket. Elképzelte azt is, hogy a kórházi alkalmazottak megölik a szüleit, és a feljegyzések szerint rendszeresen kérte az ápolóktól, hogy kössék be a biztonsági övét.

A megelőzésre tette fel élete hátralévő részét

A baleset okozója 2001 júniusában hét év börtönbüntetést kapott. Jacquie megbocsátott neki és sajnálta, amiért nem járhat majd egyetemre. Ugyanakkor úgy érezte, hogy felelnie kell a tettéért. Azt kívánta bárcsak lenne valami a bűnösség és az ártatlanság között.

Az ítélethirdetést követő sajtótájékoztatón arról beszélt,

ha valakinek segítek bölcs döntést hozni azáltal, hogy fülek, orr, szemöldök és haj nélkül ülök itt, akkor ezerszer is megteszem. Ez az én misszióm. Ha ez az arc és ez a test segíthet másokon, akkor miért ne tenném?

A nőn az évek során több mint 120 műtétet hajtottak végre, de sosem élhetett már normális életet.

Tavaly rákkal diagnosztiztálták, ezért Guatemalába költözött annak a reményében, hogy ott meg tudják gyógyítani. De minden próbálkozás ellenére nem sikerült életben tartani.

Jacqui Saburido haláláig az ittas vezetés ellen küzdött. Szlogenje az volt:

nem mindenki hal meg, aki ittas sofőrrel ütközik.