Nagyvilág

Egyedülálló anyukát ölt meg a savas támadó, egy komáromi lakos lehet az elkövető

Ahogy arról korábban beszámoltunk savat öntöttek egy kutyáját sétáltató nő arcába Érsekújváron. A 39 éves nő maga hívott segítséget, és az Érsekújvári Egyetemi Kórházba szállították. A maróanyag azonban olyan súlyos károsodást okozott, hogy a beteg belehalt a sérüléseibe.

Az Újszó értesülései szerint a megtámadott nő egyedül nevelte a gyermekét. A szomszédok elmondása szerint nem abban a bejáratban lakott, ahol történt a szörnyűség. Az elhunyt nő édesanyja a szemközti házban élt.

A lap meg nem erősített információi szerint a rendőrök már nyomon vannak, és egy komáromi embert gyanúsítanak a bestiális támadással. Az elkövetőnek állítólag már korábban is voltak konfliktusai az édesanyával, sőt meg is fenyegette.

Jözef Tököly a városi rendőrség parancsnoka a lap megkeresésére elmondta, nagy a felbolydulás a városban. Már a Nyitra parti lakótelepen lévő iskolák igazgatói is telefonáltak, hogy a szülők kétségbe vannak esve. Tököly szerint semmi okuk pánikra az érsekújváriaknak, a Folyópart utca ugyanis egy békés, nyugodt környéknek számít, ahol eddig alig történt kihágás vagy bármilyen támadás.

A maróanyaggal leöntött, életét vesztett harminckilenc éves Adriana F. egy szállításokkal foglalkozó komáromi székhelyű cég ügyvezetője volt, az egyik üzlettársa komáromi, a másik magyarországi.

Az ügyet a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság vette át, több járással együttműködve dolgoznak az ügyön.

Közzétette: Polícia Slovenskej republiky – 2019. április 12., péntek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik