Lemondott csütörtökön Omar el-Besír szudáni elnök, és konzultációk kezdődtek Kartúmban egy „átmeneti tanács” megalakításáról – közölte egy tartományi miniszter az al-Hadasz tévével.
Ádel Mahdzsúb Huszein, Észak-Dárfúr állam gazdasági minisztere azt mondta a dubaji székhelyű al-Hadasz tévének: „konzultációk folynak egy katonai tanács megalakításáról, amely átvenné a hatalmat, miután Besír elnök lemondott.”
A Reuters hírügynökségnek más, meg nem nevezett kormányzati források is megerősítették az információt.
Később szemtanúk közölték hírügynökségekkel, hogy katonák megszállták az államfő vezette Iszlám Mozgalom székházát. A mozgalom része a kormányzó Nemzeti Kongresszus Pártnak, annak ideológiai szárnya – tették hozzá.
Az AP hírügynökség úgy számolt be a csütörtök reggeli eseményekről meg nem nevezett tisztségviselőkre hivatkozva, hogy a hadsereg lemondásra kényszerítette Omar el-Besír elnököt. Az elnök lemondásának körülményei egyelőre nem világosak – tették hozzá a jelentésben.
Kiemelt kép: (MTI/EPA/PHILIP DHIL)