Nagyvilág

Timmermans: Ha a jogállamiság sérül, a korrupció nő

Egyesek arra hivatkoznak, hogy le akarnak számolni a kommunista örökséggel, a bírákat meg úgy nevezik ki, hogy betelefonálnak a pártközpontba – mondta az Európai Bizottság alelnöke.

Az Európai Unió egyre több tagországában vetődnek fel problémák a jogállamiságot illetően, ami arról győzte meg az Európai Bizottságot, hogy minden rendelkezésére álló eszközt felhasználjon annak érdekében, hogy az EU értékeit megerősítse, azok között is a jogállamiság érvényesülését a leghatékonyabb módon – jelentette ki Frans Timmermans, az Európai Bizottság első alelnöke Brüsszelben csütörtökön.

Az uniós intézményrendszerhez tartozó Régiók Bizottságának az Európai Parlamentben tartott plenáris ülésén elmondott beszédében Timmermans fontosnak nevezte, hogy a bíróságok működése független legyen.

„Egyes tagállamok politikai erői arra hivatkoznak, hogy le akarnak számolni a kommunista örökséggel, ugyanakkor a bírákat úgy nevezik ki, hogy betelefonálnak a pártközpontba” – fogalmazott.

Az Európai Bizottság minden eszközt fel fog használni arra, hogy megakadályozza az ilyen intézkedéseket, ez ugyanis nem nemzeti ügy. A tapasztalat pedig azt mutatja, ha az Európai Bizottság betartatja az uniós szabályokat, az megnöveli az Európai Unióba vetette bizalmat – mondta az alelnök.

Azt is hangoztatta, hogy az elsősorban a tagországok egymáshoz történő felzárkóztatását szolgáló kohéziós politikára vonatkozóan külön feltételrendszert kell létrehozni a jogállamiság szempontjából. Ennek biztosítania kell, hogy az uniós társfinanszírozásból származó támogatások jó helyre kerüljenek.

A bizottsági alelnök kijelentette, hasznos lenne, ha minden tagállam elfogadná az Európai Ügyészség illetékességét, és követné annak iránymutatását az uniós költségvetésbe tartozó források elköltésében. Ezt Lengyelország mellett Magyarországnak is meg kell fontolnia – mondta.

Timmermans beszédében kiemelte, hogy a jogállamiság tiszteletben tartása az Európai Unió működésének alapjaihoz tartozik, és a belső piac érvényesülésének is előfeltétele. Az a probléma, amely valamelyik tagállamában jelentkezik, az egész unió számára probléma, ezért fontos a jogállamiság érvényesítése nem csak nemzeti vagy kormányzati, hanem regionális szinten is – hangoztatta.

Kijelentette, hogy jogállamiság nélkül nem működhet egyetlen demokrácia sem. Az alapjogok pedig csak akkor nem maradnak meg elméleti szinten, ha független bíróságok biztosítják érvényesülésüket, továbbá megfelelő fékekre és ellensúlyokra is szükség van annak érdekében, hogy a szólásszabadság, a gyülekezési szabadság, valamint a választási rendszer szabadsága megfelelően működhessen.

Timmermans az Európai Bizottság által indított fegyelmi eljárások között megemlítette a Lengyelország és a Magyarország ellen indított jogállamisági eljárást, amelyeket „példátlan eseteknek” nevezett.

„Ha a jogállamiság sérül, azzal párhuzamosan a korrupció is nő az egyes országokban, ezért az unió pénzügyi érdekeinek védelme érdekében figyelni kell, és további intézkedésekre van szükség a jogállamiság védelme, megerősítése, és érvényesülése érdekében” – fogalmazott a brüsszeli bizottság első alelnöke. (MTI, fotó: Europress – Dursun Aydemir / Anadolu Agency)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik