Nagyvilág

Legalább öt pedofilügyet vizsgál a japán katolikus egyház

A japán katolikus egyház kedden bejelentette, hogy pedofília gyanúja miatt belső vizsgálatot indít a klérus több tagja ellen.

A helyi katolikus püspöki konferencia állandó bizottsága a múlt héten úgy döntött, hogy nyomozást indít a szigetország 16 egyházmegyéjében – mondta el a szervezet egyik szóvivője.

Az egyházi hatóságoknak legalább öt pedofíliagyanús eset jutott tudomására egy 2002 és 2012 között folytatott országos vizsgálat keretében.

Az új vizsgálat mindenekelőtt azt vizsgálja majd, hogyan kezelték ezt az öt ügyet, milyen büntetéssel sújtották a felelősöket, és milyen választ kaptak az áldozatok – részletezte a szóvivő. A második szakaszban derülhet fény újabb visszaélésekre.

Magukat a katolikus klérus áldozatainak mondó emberek egy csoportja tartott találkozót vasárnap Tokióban, ahol a nagaszaki érsek is jelen volt. A vallási vezető bocsánatot kért, hogy nem tudtak többet tenni a pedofíliagyanús ügyek felfedéséért és megoldásáért – írta a Mainicsi Sinbun című japán lap.

A Vatikánban februárban csúcstalálkozót tartottak a gyermekek védelméről, amelynek végén Ferenc pápa azt ígérte, hogy minden szinten küzdeni fog a kiskorúakkal szembeni szexuális visszaélések ellen. A katolikus egyházfő novemberben Japánba látogat. Legutóbb, csaknem negyven éve, II. János Pál kereste fel a szigetország mindössze 450 ezres katolikus közösségét.

Kiemelt kép: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik