Nagyvilág

Másfél évre kitiltották Ukrajnából az RMDSZ-elnököt

Másfél évre kitiltották Ukrajnából Kelemen Hunort, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnökét. A hírt maga Kelemen Hunor közölte egy közösségi portálon annak nyomán, hogy szombaton nem engedték be az országba.

Az RMDSZ elnöke Ungvárra szeretett volna eljutni a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megalapításának harmincadik évfordulójára. Az ukrán határon egy órás várakozás és ellenőrzés után közölték vele, hogy nem léphet be Ukrajnába. Magyarázatot nem adtak a belépése megtagadására. Két társa folytathatta az útját, ő nem.

Egy ukrán nyelvű jegyzőkönyvet tettek elém, és bepecsételték az útlevelembe, hogy 2020 október 13-ig nem mehetek be Ukrajnába

– magyarázta.

Kelemen Hunor elmondta: azonnal tájékoztatta Románia külügyminiszterét a történtekről, hétfőn pedig panasszal fordul a bukaresti ukrán nagykövetséghez, és magyarázatot kér a történtekre.

(MTI)

Kiemelt kép: Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Fotó: Biró István / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik