Nagyvilág

Volt Fradi-játékos kezdeményezte a magyar Himnusz betiltását Szlovákiában

A szlovák parlament egy törvénymódosítással betiltaná a külföldi himnuszok, így a magyar himnusz eljátszását, eléneklését nyilvános rendezvényeken, így meccseken, ünnepségeken, miséken is. Az ötlet nagy vihart kavart, a magyar kormány elfogadhatatlannak tartja a törvényt, aminek bevezetése ellen eddig a Jobbik, az LMP, és a Demokratikus Koalíció is tiltakozott. Bugár Béla, a Híd elnöke pedig állítólag megállapodott Andrej Kiska köztársasági elnökkel, hogy az államfő megvétózza a törvénymódosítást.

A Blikk pénteki számában arról ír, hogy az előterjesztők között két volt focista is van, az egyikük Tibor Jancula, aki a DAC-ban focizott a kilencvenes években, később pedig a Fradiban is játszott. Jancula 2001-ben igazolt a Ferencvároshoz, ahol 10 alkalommal lépett pályára, 1 gólt szerzett. 2002-ben elküldték a klubtól, mert nem tett eleget a szerződésében rögzített elvárásoknak, és megszegte a megállapodás több pontját is.

A másik focista előterjesztő Dusan Titel, volt válogatott játékos, jelenlegi képviselő.

(kiemelt kép: mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik