Nagyvilág

Orbán kávézni hívta Bernard-Henri Lévy francia filozófust

Levélben invitálta egy kávéra Orbán Viktor Bernard-Henri Lévyt, miután februárban élesen bírálta a miniszterelnök és pártja politikáját az Indexnek – árulta el a francia filozófus a HVG-nek adott interjúban. Lévy elfogadta a meghívást, a filozófus jövő héten Budapestre érkezik monodrámája, a Keressük Európát bemutatójára.

Pesszimista vagyok, amikor azt látom, hogy Orbán úr veszi a bátorságot a szabadságjogok elvételére. Azzal, hogy eltiporja a jogállamiságot, azzal, hogy semmibe veszi a hatalmi ágak szétválasztását, hogy újra és újra bezárja a kapukat a menekültek előtt, hogy Budapest utcáin antiszemita kampányokat látok Soros György ellen

– fogalmazott a friss interjúban Lévy, aki a magyarországi rendszert demokratúraként írta le.

A filozófus úgy látja, hogy Európa-szinten jó irányba indultak el a dolgok, és ehhez hozzájárulhatott az a januári kiáltvány is, amelyben az ő kezdeményezésére – Nobel-díjas írók mellett Heller Ágnes és Konrád György részvételével – az Európára leselkedő veszélyről írtak.

Bernard-Henri Lévy színdarabjáról bővebben itt írtunk:

Ha mindössze ennyi reményünk van, elbúcsúzhatunk az EU-tól
A francia filozófus 20 országot bejárva akarja színdarabjával megmenteni Európát. Kritika.

Kiemelt kép: Riccardo Savi/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik