Nagyvilág

Gyöngyvirággal gyilkolt a magyar boszorkány

Hátborzongató részletek derültek ki a ausztriai boszorkánytrió rémtetteiről.

A szektaként működő boszorkánytriót azzal vádolják, hogy megfojtottak és felgyújtottak egy 72 éves asszonyt a pénzéért, több idős osztrák embert behálóztak a vagyonáért, majd kisemmiztek. A tagok gyilkosság, gyújtogatás vádjával a klagenfurti börtönbe kerültek. A Bors azt írja, egyikük,

a magyar H. Barbara megtört, bevallotta, gyöngyvirágból készített főzettel mérgezte meg 95 éves áldozatát, akinél házvezetőnő volt.

A 95 éves férfi sejtette, hogy az életére tör. Néhány héttel a halála előtt a rendőrséghez fordult, a jegyzőkönyv szerint azt mondta, a nő valamit a szájába spriccelt vagy tett. Kiderült, gyöngyvirágból kotyvasztott péppel végzett vele H. Barbara.

A nő azt állította, hipnózis alatt, Margit T. parancsára ölt. Az idős férfi korábban a szektavezérre íratta va­gyonát, de halála előtt két héttel meggondolta magát, mindent a fiára hagyott.

H. Barbara védője szerint Margit T. transzba ejtette védencét, aki  eb­ben az állapotában gyilkolt meg egy 72 éves nőt is. Neki csekély anyagi előnye származott a gyilkosságokból, de Margit T. milliókat kaszált. Ezt viszont a szektavezér védője tagadja.

A bizonyítás nem lesz könnyű, a férfit elhamvasztották, most H. Barbarát elmeszakértő vizsgálja. Róla annyi tudható, hogy elvált, van egy 6 éves gyermeke, akivel a szektavezér zsarolta. Korábban pincérnő volt, utána lett a nyugdíjas férfi házvezetője.

A Bors korábban azt írta, az osztrák főboszorkány korábban mindent ma­gyar társára próbált kenni, azt állította, neki semmi köze a gyilkosságokhoz. Egy ház felgyújtását beismerte, de azt állította, csak a rossz energiákat próbálták meg így elűzni. Az ezoterikus szekta vezetője azt állította közvetlen kapcsolatban áll Istennel. Őt is elmeorvos viszgálja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik