Nagyvilág

Salvini bejelentette: állampolgárságot kap az ötven diáktársát megmentő fiú

A bátor cselekedetek felülírhatják a bevándorlási törvényeket, közölte.

Matteo Salvini olasz belügyminiszter kedden közölte, hogy megkapja az olasz állampolgárságot a 13 éves Ramy Shehata, aki ötven diáktársának életét mentette meg, amikor a sofőr felgyújtotta az őket szállító buszt egy héttel ezelőtt. Erről a BBC tudósít.

Mint korábban megírtuk, a sofőr minden gyerektől összeszedte telefonját, a fiú viszont elrejtette készülékét, és úgy tett, mintha arabul imádkozna, de közben értesítette édesapját, aki riasztotta a rendőröket. Mire a sofőr felgyújtotta a járművet, a rendőrök már a helyszínen voltak, és segítettek kiszabadulni a diákoknak.

Hősként ünneplik a 13 éves fiút, aki megmentette 50 diáktársa életét
Ha nem hívja fel az apját, valószínűleg tragédia történik.

Ramy Shehata apja 2001-ben érkezett Olaszországba Egyiptomból. A fiú már Olaszországban született, de az ottani törvények szerint a bevándorló szülők gyermekeit 18 éves korukig nem illeti meg az állampolgárság.

A bevándorlásellenes Salvini a múlt héten még vonakodó volt, azt mondta, át kell világítani a fiú apját, mielőtt az állampolgárság megadásáról döntenének. Kedden azonban már változtatott álláspontján, és azt mondta, a bátor cselekedetek felülírhatják a bevándorlási törvényeket. Közölte, Ramy olyan neki, mintha a fia lenne, és megmutatta, hogy érti Olaszország értékeit.

A Salvini vezette Ligával koalícióban kormányzó Öt Csillag Mozgalom elnöke, Luigi di Maio miniszterelnök-helyettes azt mondta, örül, hogy sikerült meggyőznie Salvinit, hogy adjanak állampolgárságot a fiúnak. (Fotó: Europress – Miguel MEDINA / AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik