Nagyvilág
Oxford, United Kingdom - August 12, 2015: Interior view of University Church of St Mary the Virgin in Oxford.

Öngyilkos lett a gyermekmolesztálással vádolt lelkész

A most 40 éves Steve Rowell szerint hat éven át, összesen mintegy 350 alkalommal zaklatta Terence King anglikán lelkész – írja a Mirror. Rowell 11 évesen került King közelébe, és elmondása szerint a lelkész azzal fenyegette, hogy azt mondja szüleinek, hogy a fiú meleg, ha elárulja a történteket. Az eset olyan mély nyomot hagyott Rowellben, hogy 21 éves koráig nem is volt barátnője.

A férfi most arra kéri az egyház vezetőit, hogy tegyenek lépéseket a hasonló esetek megelőzéséért. Immár Peter Hancock püspök is felkérte a további áldozatokat, hogy lépjenek elő. Rowellen kívül eddig 12 személy jelentette ki, hogy a lelkész zaklatta őket.

Nem sokkal azután, hogy a rendőrség vizsgálatot indított King ügyében, a lelkész öngyilkos lett.

Rowell szerint az 1980-as években a Church of England nem tett semmit az ügyben, pedig már akkor rebesgették, hogy a lelkész korábban egy lányt is zaklatott.

Hány papnak engedték még meg, hogy tovább dolgozzanak, miközben gyermekmolesztálással vádolták őket?

– tette fel a kérdést Rowell.

A Church of England szerint 2016-ban 3300, az egyház lelkészeit érintő szexuális visszaéléssel kapcsolatos ügyet vizsgáltak, az áldozatok főként gyermekek, fiatalok és sérült felnőttek voltak.

Hancock püspök elismerte, hogy egyháza korábban nem kezelte megfelelően a problémát, ugyanakkor kijelentette, hogy az utóbbi időkben jelentős volt a javulás ezen a téren. Ezt igazolja, hogy miután Rowell felvette velük a kapcsolatot a zaklatási ügyben, az egyház is arra buzdította a férfit, hogy tegyen jogi lépéseket.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.