Nagyvilág

Már néhány szót kimondott az orosz maugli-gyerek

Hallgat a nevére, olykor mosolyogni is látják az orvosok.

Amint arról néhány nappal ezelőtt beszámoltunk, Moszkvában egy 8. emeleti lakásban maugli-gyerekre bukkantak a rendőrök: az ötéves kislány egyedül volt otthon, egy szeméthalom közepén ült.  Kosz borította, a nyakán egy fém hajráf volt, amire ránőtt a bőre. És nem beszélt, csak nyöszörgött.

Azóta jobb hírek érkeztek a kis Ljubáról: van étvágya, már egy-egy szót képes kimondani, és a nevére is hallgat.

Néha már mosolyog is.

A RIA Novosztyi híre arról számol be, hogy az őt vizsgáló gyerekorvosok és pszichológusok szerint a gyerek utolérheti kortársait a fejlődésben. Az Argumenti Nyegyeli című lap szerint a kórházi ápolás után a kislány szanatóriumba kerül, ahol az orvosok mellett a gyámhivatal emberei is megfigyelés alatt tudják tartani.

A gyermek anyját előzetes letartóztatásba helyezték. A gazeta.ru cikke szerint Irina Garascsenko azzal védekezett, hogy a gyerekre bébiszitter szokott vigyázni, de azon a napon pont nem volt ott néhány órán keresztül. A nó azt állítja, hogy

a gyerek valójában tud beszélni, csak úgy megijedt a lakásba berontó felnőttektől, hogy elakadt a szava.

A szomszédok azt mondják, az utóbbi időben csak elvétve látták az anyát, akkor is csak néhány percet töltött a lakásban, nagy szatyrokkal érkezett, majd távozott.

Mint azt megírtuk, az anya azután kezdte elhanyagolni a kislányt, miután ukrán állampolgárságú párját – Ljuba apját – 2015-ben kitoloncolták Oroszországból. Azóta a 47 éves nő rendszeresen napokra magára hagyta a gyereket.

 

Kiemelt kép: YouTube

Ajánlott videó

Olvasói sztorik