Szemétkupacok közt élő Maugli-gyereket találtak az orosz fővárosban – videó

Az anyja elhanyagolta, csak elvétve nézett rá.

Március 10-én rendőrök és a polgári védelem emberei nyitottak ki egy moszkvai lakást, miután a közelben lakók bejelentést tettek, hogy a 8. emeleti ingatlanból állandó hangos gyereksírást lehetett hallani.

A hatósági személyekkel együtt belépő szomszédok nem hittek a szemüknek: a szobákban bokáig állt a szemét, és ebben a rettenetes bűzben, csótányok között, a szeméthalom közepén ült az ötéves kislány.

A gyereket kosz borította, a nyakán egy fém hajráf volt, amire ránőtt a bőre. Ötéves kora ellenére a gyerek nem tud beszélni, valószínűleg az utóbbi években az anyján kívül nem találkozott más emberrel.

Mint kiderült, az anya, Irina Garosenko azután kezdte elhanyagolni a kislányt, miután ukrán állampolgárságú párját – Ljuba apját – 2015-ben kitoloncolták Oroszországból. Azóta a 47 éves nő rendszeresen napokra magára hagyta a gyereket. A szomszédok többször is jelezték a gyermekvédelemnek, hogy gond lehet, ám a hatóságok kiérkező embereinek korábban sosem nyitott senki ajtót. Ezúttal a rendőrök erőszakkal hatoltak be a lakásba.

Az este érkező anyát a szomszédok fogták le, és kihívták a rendőrséget. Irina Garosenkót letartóztatták, a kis Ljuba pedig kórházba került, ahol műtéttel tudták csak leoperálni a nyakáról a hajráfot.

A helyszínen készült videó megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

 

Mindez erősen emlékeztet arra a március eleji esetre, amikor egy orosz kislány szomjan halt, miután az anyja napokra magára hagyta, a videó képei pedig arra a látványra, amiről néhány napja írtunk: egy Moszkva melletti lakásban egy négygyerekes család több mint húsz háziállattal él együtt.

 

via Rosszijszkaja Gazeta, FromUA.com

Majmok között élő kislányt mentettek ki a rendőrök
Nyolcéves lehet, négykézláb járt, nem beszél nyelveket.

Ajánlott videó mutasd mind

Image: 73877896, Bas Eickhout, a zˆldek eurÛpai parlamenti kÈpviselıjÈnek sajtÛt·jÈkoztatÛja a Kossuth tÈren., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com

„Komoly aggodalom van amiatt, hogy mire képes Orbán”

Az európai Zöldek csúcsjelöltje, Bas Eickhout rég kidobta volna a Néppártból Orbán Viktort, és Manfred Weberék rosszul járnak, hogy nem így tettek. Azt mondja, hogy a populisták és a zöldek nyerik a legnagyobbat az EP-választáson, ami miatt a brüsszeli politika új korszakára számít. Interjú.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.