Nagyvilág

Theresa May: Akár el is maradhat a brexit

Theresa May szerint ha a londoni alsóház a jövő héten sem fogadja el a brit EU-tagság megszűnésének feltételeit tartalmazó megállapodást, akkor hónapokat késhet, sőt el is maradhat a brexit.

A konzervatív párti brit miniszterelnök a kelet-angliai Grimsby városában, gyári munkások előtt tartott péntek délutáni beszédében kijelentette: senki nem tudja, mi történne a brexit-megállapodás újbóli elutasítása esetén.

Lehet, hogy hosszú hónapok múlva sem lépnénk ki az EU-ból, lehet, hogy a megállapodás nyújtotta védelem nélkül kellene távoznunk, és az is lehet, hogy soha nem lépünk ki

– fogalmazott May.

Két fordulatot vett a brexit a héten
Theresa May bejelentette, hogy akár a kilépés elhalasztásáról is szavazhat a brit parlament, bár ő ezzel nem ért egyet. Változtatott álláspontján a Munkáspárt vezetője is, miközben új politikai erő jelent meg Londonban.

Theresa May szerint az EU-val novemberben kötött, a londoni alsóház által januárban óriási többséggel elutasított brexit-megállapodás újbóli leszavazása esetén „csak a bizonytalanság folytatódását lehetne biztosra venni”.

A londoni alsóház a tervek szerint kedd este szavaz ismét a kilépési feltételeket rögzítő megállapodásról.

Kiemelt kép: WIktor Szymanowicz / NurPhoto 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik