Nagyvilág

A pápa elleni merénylettel fenyegetőzött

Terrorizmusra való felbujtással gyanúsítják az egykori román idegenlégióst.

A bukaresti férfi csíksomlyói látogatása miatt fenyegetőzött a  Ferenc pápa elleni merénylettel. Ő maga közölte Facebook-oldalán, hogy emiatt a rendőrség terrorizmusra való felbujtással gyanúsítja – írja a Maszol.ro. Cătălin Berenghi korábban a francia idegenlégióban szolgált. A szélsőségesen nacionalista férfit egy a Facebook működtetői által már törölt bejegyzése miatt idézték be.

Ferenc pápa csíksomlyói látogatása kapcsán üzente meg a Román Hírszerző Szolgálatnak, a Kormányőrségnek és az elnöki hivatalnak, hogyha nem lépnek, akkor ők fognak. A poszthoz egy képet csatolt, amin egy mesterlövész puska látható, a csíksomlyói nyereghez hasonló környezetben.

Szerinte Ferenc pápa „a magyar revizionizmus érvényesítésének szándékával” látogat Erdélybe, amit a román hatóságok eltűrnek,  noha „egymillió magyarországit” várnak Csíksomlyóra, a román zászlót betiltják, Orbán Viktor pedig úgy fogadja a helyszínen a katolikus egyházfőt, „mintha otthon lenne”.

A Maszol.ro emlékeztet rá, Cătălin Berenghi egyike azoknak, akik 2015 augusztusában nemzetiszínű disznókat legeltettek és egy malacot eltemettek egy bukaresti telken, ahová az eredeti tervek szerint óriásmecset épült volna. Akkor is indult ellene rendőrségi vizsgálat, amely eredménye ismeretlen.

Kiemelt kép: Ferenc pápa a Vatikánban február 22-én. MTI / EPA / ANSA / Giuseppe Lami

Ajánlott videó

Olvasói sztorik