Nagyvilág

Ferenc pápa el akarja törölni a Föld színéről a papi pedofíliát

Mindenre kiterjedő, átfogó küzdelemre szólította fel a katolikus egyházat vasárnap Ferenc pápa a kiskorúak védelméről szóló püspöki tanácskozás végén, annak érdekében, hogy „eltöröljék a Föld színéről” a papok által gyermekek ellen elkövetett szexuális visszaéléseket, amelyeket az egyházfő förtelmes bűntetteknek nevezett.

A pápa fogadkozott, hogy az egyház mindent meg fog tenni azért, hogy a visszaélések elkövetőit felelősségre vonják, és nem fogja eltussolni vagy kisebbíteni a bűncselekményeket – írja az MTI.

A katolikus egyházfő azt ígérte, hogy felülvizsgálják és szigorítják majd a nemzeti püspöki konferenciák irányelveit a szexuális támadások megelőzésére és az elkövetők megbüntetésére vonatkozóan.

A papi pedofília áldozatainak képviselői mély csalódottságuknak adtak hangot Ferenc pápa beszéde után, mert szerintük az egyházfő csak a már többször hallott, régi ígéreteket ismételte meg, és kevés konkrét javaslatot tett.

A kiskorúak ellen elkövetett erőszakról tanácskoznak a püspökök és a pápa Vatikánban
A püspökök öt egykori áldozat tanúvallomását is meghallgatták videófelvételről. Olasz sajtóforrások szerint a megrázó beszámolók közt szerepelt egy 13 éves korától többször megerőszakolt nő, aki emiatt három abortuszra is kényszerült.

A pápa több mint félórás beszédének jelentős részében az ENSZ és más szervezetek adatait idézte fel, amelyek szerint a gyermekek elleni legtöbb szexuális visszaélés a családokon belül történik, és az elkövetők általában nem papok, hanem szülők, rokonok, kiskorú feleségek férjei, edzők, tanárok. Ebből adódóan a pápa szerint ez általános probléma, amelynek szörnyűségét nem kisebbíti természetesen az sem, ha a katolikus egyházon belül történik, sőt az még súlyosabbá és botrányosabbá teszi, mivel annak morális tekintélyével teljes mértékben összeegyeztethetetlen.

A tanácskozás első napján, csütörtökön a püspökök egy 21 pontos útmutatóról tanácskoztak, amelyet a püspöki konferenciákhoz a vatikáni találkozó előtt szétküldött kérdőívek válaszai alapján állítottak össze. A találkozót lezáró vasárnapi mise után tartott beszédében Ferenc pápa viszont nem szólt konkrét kötelezettségvállalásokról, mindössze egyetlen kérdésről, az internetes gyermekpornográfia elleni vatikáni törvények szigorítására tett ígéretet. Egy 2010-es jogszabályról van szó, amely a 14 év alatti gyerekeket ábrázoló pornográf tartalmú képek és videók terjesztőit bünteti. A szigorítás következtében a büntethetőséget kiterjesztik a 14 év feletti kiskorúakat szerepeltető pornográf tartalmakra is.

Az áldozatokat képviselő szervezetek többet vártak a tanácskozástól. A papi visszaélések felszámolásáért küzdő ECA jogvédő csoport szombaton szorgalmazta, hogy az egyházfő vállalja fel, hogy automatikusan kizárják a papi rendből mindazokat, akik visszaéléseket követnek el, illetve akik segítik ezeket a bűntetteket eltussolni. A szervezet követelte azt is, hogy hozzák nyilvánosságra a jogosan megvádolt papok neveit, valamint hogy az egyház fizessen kártérítést az áldozatoknak.

Kiemelt kép: Europress/Vincenzo PINTO/AFP

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik