Másnaposok a való életben: matracon alvó részeg turistát találtak egy thaiföldi épület ponyvatetőjén

A helyiek először azt hitték, bajban van, de kiderült, kissé sokat ivott előző este.
Korábban a témában:

Igazán kellemetlen ébredése volt egy 38 éves észt turistának a thaiföldi turistaparadicsom, Phuket egyik településén.

Amellett, hogy minden bizonnyal szörnyű másnapos volt, fel kellett dolgoznia azt is, hogy a rendőrök keltették, egy épület ponyvatetőjén. Ahol egy matracon aludt.

Közzétette: หน่วยกู้ชีพเทศบาลตำบลราไวย์ ภูเก็ต – 2019. február 21., csütörtök

A helyi sajtóban megjelent beszámolók szerint a 38 éves Eerik Meister, és szintén észt barátja, a 25 éves Marten Oks előző este rendesen felöntött a garatra, hiszen még akkor is részegen viselkedtek, amikor helyi idő szerint péntek délelőtt fél 11-kor felkeltették őket.

Közzétette: หน่วยกู้ชีพเทศบาลตำบลราไวย์ ภูเก็ต – 2019. február 21., csütörtök

Amikor pedig lefeküdtek aludni, Meister jó ötletnek tartotta, hogy ne a szobában, hanem az szállásuknak otthont adó épület bejárata felett található ponyván pihenje ki magát. És, hogy igazán kényelmes legyen, kicibálta oda matracát, és azon szenderült el.

Közzétette: หน่วยกู้ชีพเทศบาลตำบลราไวย์ ภูเก็ต – 2019. február 21., csütörtök

A beszámolók szerint a helyiek azt hitték, hogy esetleg valami baleset érhette, vagy a tetőről ugrott le, és értesítették a turistarendőrséget. Aztán kiderült, hogy csak túlságosan is részeg volt. Ami abból is látszik, hogy gond nélkül szunyált még akkor is, amikor már körbefényképezték és körülötte mindenhol rendőrök, mentősök és bámészkodók voltak.

Közzétette: หน่วยกู้ชีพเทศบาลตำบลราไวย์ ภูเก็ต – 2019. február 21., csütörtök

A két észt turistát, akik a beszámolók szerint „kárt okoztak a szobájukban” is, a rendőrök őrizetbe vették, és egy rendőrőrsre szállították, ahol rongálás, és nyilvános részegség vádjával indítottak eljárást ellenük. Végül beleegyeztek, hogy kifizetik az okozott kárt, még mielőtt jövő hét kedden hazautaznak.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.