Nagyvilág

Több ellenzéki képviselő lemondott Albániában, mert a kormány nem tette meg ugyanezt

A kormány lemondását követelték Albániában csütörtökön ellenzéki tüntetők ezrei arra hivatkozva, hogy az ország vezetése szerintük mélyen korrupt, és a szervezett bűnözéssel is kapcsolatba hozható. Több ellenzéki képviselő tiltakozásul lemondott mandátumáról.

A demonstrálók körülvették a tiranai parlament több száz rendőrrel és szögesdróttal elkerített épületét. A törvényhozás ülése szünetelt a megmozdulás miatt.

Lulzim Basha, a jobbközép ellenzéki Albán Demokrata Párt egyik képviselője országos tüntetésekre szólított fel a szocialista kormánnyal szemben, és előrehozott választásokat követelt. Tiltakozása jeléül több ellenzéki képviselő visszaadta parlamenti mandátumát, és lemondólevelet írt alá.

Federica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és Johannes Hahn, az unió bővítési biztosa elítélte az ellenzéki képviselők döntését, mert az szerintük éppen a kívánttal ellentétes hatást fog kiváltani. Mogherini és Hahn közleményében úgy fogalmazott, hogy mandátumainak visszaadásával az ellenzék nagy mértékben akadályozza a demokrácia működését Albániában, és ez a lépés aláássa azt az előrehaladást, amelyet az ország már elért az uniós csatlakozáshoz vezető úton.

Tavaly az ellenzéki párt hat hónapon keresztül bojkottálta a parlament munkáját. Amikor decemberben visszatértek az ülésterembe, Edi Rama felszólalása alatt egyik képviselőjük tojásokat hajigált a kormányfő felé. Február elején pedig egy másik ellenzéki törvényhozó tintával fröcskölte le a miniszterelnököt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73901055, Az AurÛra kˆzˆssÈgi tÈr egy ˆnkorm·nyzÛ kult˙rkˆzˆssÈgi kˆzpont a Kisfaludy-fÈle egykori folyÛiratrÛl elnevezett utc·ban, Budapesten, a II. J·nos P·l p·pa tÈr kˆzvetlen kˆzelÈben, az AurÛra utc·ban., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.