Nagyvilág

Letartóztatták Macron volt biztonsági főnökét

Alexandre Benalla diákokat vert egy tüntetésen és visszaélt diplomáciai útleveleivel.

Előzetes letartóztatásba vették kedd este a francia elnök volt biztonsági főnökét. Alexandre Benalla azért indult eljárás, mert egy tavaly májusi diákmegmozduláson tüntetőket bántalmazott rendőrségi rohamsisakban és karszalagot viselve.

Emmanuel Macron volt biztonsági főnökét azért vették őrizetbe, mert megsértette a bírói döntését, kapcsolatba lépett az ügy másik gyanúsítottjával, Vincent Crase-zal, a kormánypárt volt alkalmazottjával, aki szintén előzetes letartóztatásba került.

Előzőleg egy tényfeltáró portál ugyanis közzétett egy hangfelvételt, amelyen a két férfi már a vádemelés után beszélgetett. Benalla ügyvédje tiltakozott az őrizetbe vétel ellen, jelezte, fellebbeznek.

Nevetséges, hogy azért börtönzik be, mert állítólag hét hónappal ezelőtt volt egy egyeztetés

– mondta Jacqueline Laffont, vitatva a felvétel törvényességét is.

A hét hónapja kirobbant úgynevezett Benalla-ügy továbbra is első helyen szerepel a francia médiában. Az államfő egykori bizalmi emberét meghallgatta a francia szenátus jogügyi bizottsága is, de Alexandre Benalla nem válaszolt érdemben a kérdésekre.

A közelmúltban kiderült, elbocsátása óta 23 alkalommal használta diplomáciai útleveleit, noha azokat le kellett volna adnia.

Svájci bicskája rengette meg Macron hatalmát
A francia elnök egyik testőre rendőrruhában támadt fegyvertelen tüntetőkre. Az ügyet megpróbálták elhallgatni, de egy kiszivárogtatott felvétel miatt óriási botrány kerekedett belőle.

A szenátusi biztosság előtt azt mondta, a külföldi utak semmilyen kapcsolatban nem álltak az elnöki hivatalban korábban betöltött munkakörével. Ugyanakkor Csádban a diplomáciai útlevelével egy héttel korábban járt, hogy ott Macron elnök hivatalos látogatást tett. Benalla ellen a májusi tüntetésen elkövetett bántalmazások miatt nyár óta, a diplomáciai útlevelek visszaélésszerű használata miatt pedig január óta folyik eljárás. (mti)

Kiemelt kép: MTI/AP/Christophe Ena

Ajánlott videó

Olvasói sztorik