Nagyvilág

Erdélyből is támogatják az MTA küzdelmét

A Magyar Tudományos Akadémiával és kutatóintézeteivel való együttműködésünk különleges, kiemelt fontossággal bír multikulturális jellegünk miatt is. A BBTE jelentős számú közös kutatási és oktatási projekt keretében működött és működik együtt az MTA-val, az MTA kutatóintézeteiben számos oktatónk szerzett és szerez tudományos fokozatot, munkatársai közül többen járultak és járulnak hozzá egyetemünk fejlődéséhez társult oktatóként. Mindezek értelmében aggódva figyeljük az MTA és kutatóintézeti hálózata körül kialakult bizonytalanságot

– írja közleményében a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem.

A BBTE vezetősége, a Magyar Filozófiai Intézet, a Bölcsészettudományi Kar, a Magyar Történeti Intézet, a Magyar Szociológia és Szociális Munka Intézet és a román Szociológia Intézet oktatói közössége, valamint a Nemzeti Kisebségkutató Intézet is kiállt a Magyar Tudományos Akadémia mellett – számolt be a Maszol.ro portál.

„Reméljük, hogy az MTA és kutatóintézeti hálózatának helyzete az MTA számára megnyugtató módon rendeződik, ami lehetővé teszi további gyümölcsöző együttműködésünket ezzel a mind hazai, mind nemzetközi téren nagy elismertségnek örvendő intézménnyel” – zárja közleményét az egyetem.

Kiemelt kép: MTI / Bíró István

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik