Nagyvilág

Budapestre csábítaná az ENSZ-t a kormány

Miközben folyamatosan hadakozik a kormány az ENSZ-szel a szervezet migrációs csomagja miatt, mégis szeretné a kormány, ha Budapesten nyitna irodát az ENSZ. Érdekes fejlemény ez annak tükrében, hogy a kormány még plakátkampányt is indított a szervezet ellen.

Fotó: 24.hu/Karancsi Rudolf

A hvg.hu kérdezte erről a külügyminisztériumot, miután egy kanadai lap írta meg, hogy Montrealt kiválasztotta az ENSZ, hogy létesítsen egy 100 fős stábbal dolgozó irodát 2020-ban – a világban még három másik város lett kiválasztva a 63 jelentkező közül, és köztük van Nairobi és Sencsen mellett Budapest is. A február 6-i cikk azt írja, 11-én dönt az ENSZ a végső eredményről. Az egyes városokban a 100 munkavállalóból 80 hazai.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium elárulta, hogy Magyarország tényleg beadta pályázatát, „hogy az ENSZ globális szolgáltató központjának következő helyszínéül Magyarországot válassza”. A KKM kiemelte:

A pályázó országok közül Európából egyedüliként Budapest került kiválasztásra az ENSZ Főtitkár jóváhagyásával.

A kormány úgy tudja, a végső döntést tavasszal hozzák meg.

Kiemelt kép: Johannes Schmitt-Tegge / DPA / dpa Picture-Alliance 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik