Nagyvilág

Partnerirodákkal folytatja a keleti nyitást a kormány

A nemzeti kereskedőházak helyett partnerirodákkal fejleszti a keleti üzleti kapcsolatokat a kormány – írja a Népszava. Erre már több pályázatot ki is írtak.

Az egyiket az Európa Ázsia Kft. nyerte, amelyet néhány hónappal azelőtt, tavaly nyáron alapítottak, hogy megnyerte volna az azóta már átalakított Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. (MNKH) által kiírt Exportfejlesztési és Promóciós Partneriroda létrehozásáról szóló pályázatot. Más induló nem volt.

Vége a magyar kereskedőházaknak: világszerte lehúzzák a rolót
A déli nyitás már korábban becsődölt, most az összes kereskedőháznak annyi, mindössze öt központ marad.

A cégbírósági bejegyzések szerint a céget egy régóta Magyarországon dolgozó kínai üzletember, Teng Wei Na vezeti, az Európa Ázsia Kft. feladata pedig az lesz, hogy a külpiacokra segítse a kis- és középvállalkozásokat, illetve üzleti lehetőséget kutasson fel számukra nemzetközi partnerhálózat segítségével Kínában, Malajziában, Szingapúrban és Indonéziában.

Érdekesség, hogy bár a pályázatot 1,1 milliárd forint értékben hirdette meg az MNKH, az Európa Ázsia Kft. hirdetmény szerint 23 millió forintot kap erre. Nem tudni, hogy valóban ennyit csökkent az összeg, vagy elírásról van szó.

A japán partnerirodát ugyanis, amely egy tokiói cég, a Garyu Trading International, 1,1 milliárd forintért választották ki. Ők Japán mellett Kambodzsában, Laoszban, Mianmarban, Thaiföldön, Vietnamban, a Fülöp-szigeteken és Dél-Koreában keresnek üzleti partnereket a magyar cégeknek.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter 2016-ban, Pekingben, MTI/EPA/Rolex Dela Pena

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik