Nagyvilág

Nem Sargentini dobatta ki az Echo TV-seket

Az amszterdami előadás magyar szervezője szerint teljesen más okból kellett távozniuk.

A magyar kormánypárti média a múlt héten azt állította, hogy Judith Sargentini holland EP-képviselő kivezettette az Echo TV munkatársait az amszterdami egyetemen tartott előadásáról, amelyet a magyar jogállamiság helyzetéről tartott. A Lokál még azt is írja, hogy a politikus „hisztit csapott”, és érdekesnek nevezte, hogy a „magyar nyilvánosságért aggódó” politikus nem hajlandó jobboldali sajtómunkásokkal szóba állni.

Hétfőn azonban a Klubrádiónak nyilatkozott Cseres Katalin, az Amszterdami Egyetem európai jogi tanszékének docense, az előadás egyik szervezője, aki szerint egyáltalán nem igaz az állítás, hogy Sargentini kidobatta volna a vendégeket. Mint mondta: az előadást az ő kutatóintézete szervezte, Sargentini nem is lépett ott fel szervezőként.

Cseres szerint az ok, amiért távozniuk kellett a tévéseknek, hogy bár regisztrációjuk valóban volt az előadásra, az egyetem kommunikációs és sajtóirodájától nem kértek engedélyt, ennek hiányában pedig más újságírók sem forgathatnak az intézményben. Hozzátette: Sargentini azt mondta, teljesen mindegy neki, hogy maradnak-e a tévések. (Fotó: MTI/EPA/Patrick Seeger)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik