HIRDETÉS
Nagyvilág

Ezt csinálják Kanadában egy téli útlezárás során

Még a helyi viszonyokhoz is kemény a tél jelenleg Kanadában, a helyzetet helyenként komoly viharok súlyosbítják. A zord körülmények miatt, az utakon és az autópályákon a szokásosnál sokkal több a baleset, az autósoknak emiatt állandóan lezárásokra, torlódásokra kell számítaniuk – írja az abc Detroit.

A minap Montreal külterületén több mint 70 autónak kellett leállnia az autópályán egy vihar miatt. A várakozók kanadaiakhoz méltóan reagáltak a helyzetre. Nem zsörtölődtek, vagy estek kétségbe, hanem félreálltak az autóikkal és jégkorongozni kezdtek a fagyos út közepén.

Ajánlott videó

A Szoboszlai-sztori: “Vattában felnőtt gyerekből nem lesz világklasszis”
Hogyan készült a Szoboszlai Dominikról szóló könyv? Hogyan kell érteni azt a 10 ezer órát, amit az édesapa Szoboszlai Zsolt szerint bele kell tenni, hogy valakiből világklasszis focista lehessen? És megismételhető-e a sztori, vagy Dominik történetéhez a csillagok szerencsés állása is kellett? Többek között ezekről a témákról beszélgetett főszerkesztőnk, Pető Péter A Szoboszlai-sztori című kötet szerzőjével, a 24.hu munkatársával, Kálnoki Kis Attilával, valamint a szerkesztővel, Gazdag József író-újságíróval.
0 seconds of 1 hour, 50 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
Next Up
„Ez Orbán Viktor személyes, buta bosszúja” – Iványi Gábor mellett tüntettek a Dankó utcában
07:22
00:00
1:00:50
1:00:50
 
Olvasói sztorik