Nagyvilág

Börtön a hamis román kórházi fertőtlenítőkért

A cég hat éven át hatástalan fertőtlenítőszereket adott el Románia csaknem minden nagy egészségügyi intézményének.

Hamisított volt a romániai kórházakban használt fertőtlenítőszerek egy része. Három éve derült ki, hogy a Hexi Pharma nevű cég az összes fertőtlenítőjét hígította. Ügyészségi vizsgálat indult, most pedig megszületett az ítélet – írja a Transindex.

Első fokon három év letöltendő börtönre ítélték a Hexi Pharma vezérigazgatóját, Flori Dinut magánokirat-hamisításért, betegségek visszaszorítására tett erőfeszítések meghiúsításáért. Mihai Leva termelési igazgatót három év nyolc hónapra ítélték. A vállalatot 2,6 millió lejes bírságra kötelezték és  elrendelték felszámolását. Az ítélet nem jogerős.

A legfőbb ügyészség 2017 márciusában emelt vádat a Hexi Pharma ellen 340 rendbeli csalás, hamis okirat felhasználása és a betegségek visszaszorítására tett erőfeszítések meghiúsítása miatt. .

Maszol.ro szerint az ügyészek szerint 2010. június 1-je és 2016. május 16-a között a Hexi Pharma 340 egészségügyi intézményt csapott be. Valótlanságot állított az általa forgalmazott fertőtlenítők minőségéről, a hatóanyagok koncentrációjáról és baktériumölő képességéről. A termékek címkéin megtévesztő adatokat tüntettek fel. A vállalat 2012. október 12-e és 2016. március 9-e között 61 esetben mutatott be valótlan adatokat a fertőtlenítőszereit ellenőrző országos bizottság előtt, hogy megkapja a forgalmazási engedélyt.

Az ügyészek szerint a Hexi Pharma 2010. június elseje és 2016. május 16-a között Románia csaknem minden nagy egészségügyi intézményének hamisított, hatástalan fertőtlenítőszereket adott el. Ebben az időszakban Flori Dinu irányította a termékek értékesítését. A vezérigazgatót azzal is vádolják, hogy 2014. február 4-e és 2016. március 9-e között 49, valótlan adatokat tartalmazó okiratot írt alá, hogy cége megszerezze a fertőtlenítőszereket piaci forgalmazásához az engedélyt.

Mihai Leva segédkezett abban, hogy az ország nagy egészségügyi intézményeihez eljuttassák a gomba- és baktériumölőnek nevezett, de valójában hatástalan szereket. A termelési igazgató 33 esetben írt alá olyan dokumentumokat, amelyek hamis adatokat tartalmaztak, hogy termékeiket forgalmazhassák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik