Egy anya úgy megverte egyéves gyerekét, hogy örök életére megvakult

A kisfiú fején több mint száz sérülést találtak az orvosok.
Korábban a témában:

Egy amerikai bíróság 15 évig tartó börtönbüntetésre ítélt egy anyukát, aki úgy megverte egyéves gyermekét, hogy a kisfiú örök életére megvakult – jelentette a helyi sajtó. A Nyugat-Virginiában élő nő büntetéséből hat évet felfüggesztettek, így 9 évet kell majd rácsok mögött eltöltenie. Szabadulása után négy évig próbaidő lesz, ami alatt nem lehet egyedül kiskorúakkal.

Ashley Marie Cowant tavaly tavasszal tartóztatták le, miután kórházba vitte gyerekét, azt állítva, hogy elesett. Az orvosok több mint száz szubdurális vérömlenyt találtak a fiú koponyájában, ami végleges vakságot okozott a gyereknél.

Az eset az orvosok jelentették a helyi gyermekvédelmi hatóságnak. Az anyuka a hatóságoknak eleinte azt mondta, gyermeke elesett, de később bevallotta, hogy az egészet csak kitalálta. A nő a beszámolók szerint semmilyen megbánást nem tanúsított, rátámadt a gyermekvédelmi hatóság embereire a kórházban, ahol fiát kezelték, majd letartóztatása után megszökött.

A nőt végül súlyos sérülést okozó gyermekbántalmazás, és gyermek elhanyagolása vádjában találták bűnösnek.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Fotó: Marjai János / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.