Nagyvilág

Nem várt fordulat a munkás sztorijában, aki markolóval rombolta le a hotel bejáratát, mert nem fizették ki

Egy kisméretű markolóval szétzúzta egy frissen elkészült hotel bejáratát egy feldühödött munkás Liverpoolban, mert nem kapta meg 600 fontos (kb. 220 ezer) forintos fizetését. Ahogy korábban megírtuk, a munkás hétfőn, helyi idő szerint délután 3 óra körül kezdett a rombolásra, amikor át kellett volna adni az épületet.

A markolós ámokfutásról több videó készült, a feldühödött munkás egyik kollégája pedig sajtóérdeklődésre megerősítette, hogy egy néhány napos tartozás állhat az eset hátterében. A brit Metro, ugyancsak a kollégákra hivatkozva most azt írja, a munkás nem kezdett volna rombolásba, ha ellenőrizte volna bankszámláját, mielőtt beült a markolóba.

A chesirei MF Construction nevű cég alkalmazottai a lapnak azt mondták, pénteken kellett volna fizetést kapniuk, de egy banki hiba miatt csúsztak az utalások. Akkor azonban, amikor a férfi a markolóval törni-zúzni kezdett, már a számláján volt a pénz.

A munkás a pusztítás után elmenekült a helyszínről, de a rendőrség azonosította a férfit, és napokban ki fogják hallgatni, az ügyben indult nyomozás részeként.

Miután az ámokfutásról szóló hírek elterjedtek a sajtóban, internetes gyűjtés indult a markolós munkás számára. Rövid idő alatt a kitűzött 600 fontos cél több, mint háromszorosa, 2000 font gyűlt össze, azt azonban nem tudni, hogy ki indította a kampányt.

Azt egyelőre nem lehet tudni, mekkora kár keletkezett a hotelben, a fővállalkozó azonban azt ígérte, viszonylag gyorsan elkészülnek majd a javításokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik