Nagyvilág

Agyonütötte síró csecsemőjét, miközben a feleségével szexelt

A gyanú szerint egy férfi megölte négy hónapos gyermekét, miközben a feleségével szexelt az afrikai Malawiban, írja a Mirror.

Lazaro Banda állítólag azért ütötte meg lányát, Terezát, mert nem hagyta abba a sírást.

A rendőrség arról tájékoztatott, hogy a 22 éves férfi és 19 éves felesége az eset után elhagyta otthonát és egy farmra mentek. A gyereket otthon hagyták, és csak hét óra múlva mentek vissza hozzá, de ekkorra már halott volt.

Sajtóértesülések szerint az incidensről először a falu vezetőjét, majd a rendőrséget értesítették.

A boncolás során kiderült, hogy a gyermek halálát súlyos fejsérülés okozta.

Az apát letartóztatták és nyomozást rendeltek el az ügyben.

A Mirror emlékeztet, hogy januárban történt egy hasonló eset a szintén afrikai Kenyában. Akkor egy férfi a kétéves lányával végzett, miután összeveszett a feleségével.

A házaspár a közösségi média használatán kapott össze, majd a nő távozott a lakásból. Másnap reggel kapott a férfi SMS-t írt neki, hogy menjen haza, akarja látni a halott gyerekük holttestét. A nő természetesen rögtön indult, de már tényleg csak a gyerek élettelen testét találta ott.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik