Nagyvilág

A légiutas-kísérővel töröltette ki a fenekét a 200 kilós utas, és közben kéjesen nyögdécselt

A tajvani EVA Air légitársaságnak dolgozó nő szerint szexuális zaklatás történt.

Egy 200 kilós férfi arra kényszerítette az EVA Air tajvani légitársaság női utaskísérőit, hogy a vécén ülve húzzák le a nadrágját, majd miután végzett, az utaskísérőkkel töröltette ki a fenekét – jelentette a helyi sajtó. Az esetről először a közösségi oldalán, majd egy sajtótájékoztatón számolt be a csak Kuo néven említette nő.

Az utaskísérő elmondása szerint az utas kéjesen nyögdécselt, miközben kitörölte a fenekét, és újabb és újabb törléseket követelt. Miközben azt kérte tőle, hogy a törlés legyen „mélyebben, mélyebb”.

Az eset szombaton történt, egy Los Angelesből a tajvani Taoyuan repülőtérre tartó járaton. A meg nem nevezett utas egy tolószékben szállt fel a gépre, ahol rögtön három helyet követelt magának a turista osztályon, hogy kényelmesen elférjen.

Nagyjából két órával a felszállás után kérte, hogy segítsék oda a business osztályon található vécéhez, mert a turista osztályon lévő vécébe nem fér be. Majd arra kért három utaskísérőt, hogy húzzák le az alsónadrágját, mert azt ő saját magának nem tudja megtenni.

Ezt végül megtették, miközben egyikük egy takaróval takarva el a férfit, aki azonban ráütött a takarót tartó utaskísérő kezére, felfedve ezzel a péniszét. Majd azt akarta, hogy hagyják nyitva a vécéajtót, mert nem kap rendesen levegőt. Ezt nem tették meg.

Nagyjából 10-15 perc múlva újra szólt az utaskísérőknek, és elkezdte követelni, hogy töröljék ki a fenekét, mert arra ő nem képes. Az utaskísérők eleinte erre nem voltak hajlandóak, de miután a férfi azzal fenyegetőzött, hogy nem jön ki a vécéből, Kuo elmondása szerint kénytelenek voltak teljesíteni a kérést.

Azt végül a vezető légiutas-kísérő hajtotta végre, három gumikesztyű felhúzása után. A férfi Kou elmondása szerint élvezettel nyögdécselt, és azt mondogatta, hogy „mélyebben, mélyebben”. Majd 3-szor is megismételtette vele a fenéktörlést, végül közölte, hogy akkor most már felhúzhatják a nadrágját.

Kuo elmondása szerint a légitársaság vezetését hidegen hagyta a panasza. Ezután már a Taoyuan légiutas-kísérők szakszervezete is bekapcsolódott az ügybe. A szervezet az követeli a légitársaságtól, hogy indítsanak eljárást az utas ellen, aki szerintük szexuális zaklatást követett el.

A szakszervezet közlése szerint a férfi már korábban is nehézségeket okozott az EVA Air egyik járatán. Akkor a nadrágjába ürített, miközben a székében ült, mert akkor nem tudta rávenni az utaskísérőket, hogy töröljék ki a fenekét. Az eset után a légitársaság nem helyezte tiltólistára a férfit, majd az utaskísérőket szidták le, amikor nem segítettek az utasnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik