Nagyvilág

13 éve nem bíztak ilyen kevesen Putyinban

Azért még így is toronymagasan vezet az orosz politikusok közt.

2006 óta nem volt ilyen alacsony az orosz elnökbe vetett közbizalom, az állami Közvélemény-kutató Központ felmérése szerint az oroszok 33,4 százaléka bízik az Vlagyimir Putyinbantudósít a Reuters hírügynökség, hozzátéve, hogy a bizalomvesztés nem jelent sürgető problémát az elnöknek, aki tavaly márciusban újabb hat évre nyert mandátumot.

Az elnök elfogadottsága, ami különbözik a bizalmi indextől, jelenleg is magas, 60 százalékos. Igaz, ez korábban majdnem elérte a 90 százalékot is, de a háztartások jövedelmének csökkenése és az olyan népszerűtlen kormányzati lépések, mint a nyugdíjkorhatár emelése, elégedetlenséget szítottak.

A Putyin iránti bizalom 2015 júliusában volt csúcson, elérte a 71 százalékot a Krím megszállását követő évben. A tavalyi elnökválasztás előestéjén 55,3 százalékon állt, azután három hónap alatt 38,3 százalékra zuhant.

A felmérésből az is kiderül, hogy Putyinban sokkal jobban bíznak, mint bármely másik orosz politikusban. Szergej Sojgu védelmi miniszter 13,7 százalékkal áll a második, Szergej Lavrov külügyminiszter pedig 9,3 százalékkal a harmadik helyen. (Fotó: Europress – Milos Miskov / Anadolu Agency)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik