Nagyvilág

A 26 leggazdagabb ember kezében annyi pénz van, mint a 3,8 milliárd legszegényebb földlakó összvagyona

Tovább nyílt a vagyonolló a leggazdagabbak és a legszegényebbek között 2018-ban: tavaly a 26 leggazdagabb ember vagyona egyenlő volt az emberiség legszegényebb felének összvagyonával – hívta fel a figyelmet az Oxfam nemzetközi civil szervezet hétfőn.

A gazdagok és szegények közötti egyre szélesedő szakadék ellehetetleníti a szegénység elleni harcot, károsítja a gazdaságot és szítja az emberek dühét

– mondta Winnie Byanyima, az Oxfam International vezérigazgatója.

A kormányoknak biztosítaniuk kellene, hogy „a vállalatok és a leggazdagabbak megfizetik az adók rájuk eső részét” – tette hozzá Byanyima az Oxfam éves egyenlőtlenségi jelentésének közzététele alkalmából. A jelentés egy nappal a davosi világgazdasági fórum kezdete előtt jelent meg.

Az Oxfam adatai szerint a világ 26 leggazdagabb emberének kezében annyi pénz van, mint a 3,8 milliárd legszegényebb földlakó összvagyona. 2017-ben még a 43 leggazdagabb emberre volt igaz ez az egyenlőség.

A világ leggazdagabb embere az amerikai Jeff Bezos, az amazon.com alapítója, akinek vagyona tavaly elérte a 112 milliárd dollárt (31 ezer milliárd forintot). Összehasonlításképpen: Etiópia egészségügyi költségvetése Bezos vagyonának egy százalékát teszi ki – emelte ki az Oxfam.

A leggazdagabbak vagyona tavaly összesen 900 milliárd dollárral (252 ezer milliárd forinttal) nőtt, ami napi 2,5 milliárd dolláros (700 milliárd forintos) növekedésnek felel meg, miközben a világ legszegényebb felének összvagyona átlagosan 11 százalékkal csökkent – húzta alá a civil szervezet.

Az Oxfam rámutatott, hogy a 2008-as pénzügyi válság óta megduplázódott a milliárdosok száma, akik nemcsak vagyonuk növekedésének örülhetnek, hanem annak is, hogy az adók szintje évtizedek óta most a legalacsonyabb.

Ha megfordulna a tendencia, a kormányok többségének elég bevétele lenne a közkiadások finanszírozására

– vélekedett a szervezet, hangsúlyozva, hogy a gazdagok aránytalanul kevés adót fizetnek.

Az Oxfam szerint egy adódollárból mindössze négy cent fakad a gazdagok megadóztatásából.

Kiemelt kép: 2017. január 16-án közreadott kép a világ nyolc leggazdagabb emberéről, a felső sorban balról jobbra: Bill Gates, a Microsoft amerikai számítástechnikai társaság alapító elnöke, Amancio Ortega spanyol milliárdos, a Zara divatmárka alapítója, Warren Buffett, a Berkshire Hathaway amerikai befektetési társaság elnök-vezérigazgatója és Carlos Slim mexikói milliárdos és üzletember, a Telmex, az América Móvil és a Grupo Carso tulajdonosa, az alsó sorban balról jobbra: Jeff Bezos, az Amazon.com amerikai internetes áruház alapító-vezérigazgatója, Mark Zuckerberg, a Facebook internetes közösségi portál társalapítója és elnök-vezérigazgatója, Larry Ellison, az Oracle amerikai számítógépprogram-gyártó társalapítója, ügyvezető elnöke, Michael Bloomberg volt New York-i polgármester, a Bloomberg News hírügynökség alapító-vezérigazgatója. Az Oxfam jótékonysági szervezet 2017. január 16-i közleménye szerint a világ leggazdagabb nyolc embere akkora vagyon fölött rendelkezik, mint a Föld szegényebb feléhez tartozó 3,6 milliárd ember. (MTI/EPA/DSK)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik