Nagyvilág

Magyar Idők: Demszky Gábor százmillióért árulja horvátországi nyaralóját

A kormánypárti Magyar Idők értesülései szerint Demszky Gábor egykori főpolgármester mintegy százmillió forintnak megfelelő horvát kunát vagy eurót szeretne kapni Horvátországban, az Isztriai-félszigeten fekvő nyaralójáért.

Mint írták, egy horvát ingatlanokkal foglalkozó honlapon szereplő hirdetés szerint a teljesen felújított, kőből épült ház légvonalban ötszáz méterre, úton mintegy három kilométerre fekszik az Adriai-tengertől, közvetlen rálátással a Kvarner-öbölre, Rijekára és Cres szigetére. A hirdetés szerint a volt SZDSZ-es budapesti főpolgármester ingatlana három részből áll: van egy földszinti, önálló bejáratú 150 négyzetméteres lakrész, amely kiterjed az emeletre is, ahol két hálószoba, nappali, konyha, fürdőszoba és a vécé van. Szintén külön földszinti bejáratú egy 30 négyzetméteres stúdióapartman, amely összeköthető egy száz négyzetméteres emeleti lakrésszel.

Demszky Gábor még 2002-ben vette meg ötmillió forintos áron az Abbáziától harminc kilométerre fekvő telket és a rajta lévő romos építményeket. A régi épületeket szinte az alapokig visszabontották, és a korabeli híradások szerint mintegy másfél év alatt épült fel a liberális politikus nyaralója.

A lap megjegyzi, hogy az ingatlan meglétét egy ideig nem hozta nyilvánosságra Demszky, akinek akkoriban 671 ezer forintos bruttó fizetése és havi 200 ezres költségtérítése volt. A fokozódó médiaérdeklődésre tekintettel a Városháza sajtóosztálya 2004 elején közleményt adott ki, amely szerint az öt épületből álló ingatlanegyüttesre családi kölcsönökből és ingatlaneladásokból jött össze a pénz, és az épületeket Demszky és akkori felesége négy barátjával közösen vásárolta meg.

A kormánypárti Magyar Idők arról nem tesz említést, hogy a családi segítségre vonatkozó kommunikációt később ügyesen eltanulta Demszkytől több fideszes politikus is. Például Szijjártó Péter külügyminiszter, aki szintén családi segítséget emlegetett akkor, amikor nyilvánosságra került, hogy 167 millió forintért vásárolt úszómedencés villát Dunakeszin. 

Kiemelt kép: MTI / Kovács Tamás

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik