Nagyvilág

38 LMBT-személyt bebörtönöztek, kettőt halálra kínoztak Csecsenföldön

Az LMBT Network nevű orosz jogvédő csoport szerint december vége óta 40 LMBT (leszbikus, meleg, biszexuális, transzgender) személyt vetett börtönbe Csecsenfölön, két embert valószínűleg belehalt a kínzásokba.

Igor Kocsetkov szerint az észak-kaukázusi köztársaságban újabb letartóztatási hullám zajlik férfiak és nők vélt vagy valós nemi orientációja alapján. Mint mondta:

a helyi bűnüldöző szervek által őrizetbe vett személyeket, akiknek pontos száma a kívülállók számára nem ismert, Argun városban tartják fogva.

A jogvédő a hírügynökségnek azt állította, hogy az elfogott emberek személyes iratait elkobozták, és hogy két őrizetes a kínzásba halt bele.

Albi Karimov, Ramzan Kadirov csecsenföldi vezető sajtótitkára “abszolút hazugságnak” minősítették a bejelentést. Szavai szerint Csecsenföldön az említett időszakban senkit nem vettek őrizetbe szexuális orientációja miatt. Azt mondta, hogy már az egész köztársaságnak tudomása lenne a történtekről, ha ott 40 embert elfognának, nem is beszélve a két állítólagos halottról.

Karimov úgy vélekedett, hogy az ilyen “híresztelések” olyanoktól származnak, akik alá akarják ásni “a nemzetközi terrorizmust legyőző és a rendet helyreállító” köztársaság vezetését, mert nyugtalanítja őket, hogy a “muszlim nép” erősödik és erősíti újjáélesztett erkölcsi értékeit.

A Novaja Gazeta című független napilap 2017 áprilisában írta meg, hogy Csecsenföldön tömegesen üldözik a melegeket. Kadirov egy Vlagyimir Putyin elnökkel való akkori találkozóján tagadta, hogy az újsághír igaz lenne, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a homoszexualitás idegen a csecsen társadalomtól.

A grozniji hatóságok részéről az ügyben felajánlották segítségüket a szövetségi rendvédelmi szerveknek. Egyúttal közölték, hogy “nem hagyományos nemi orientációjú” személyek zaklatásáról a csecsen hatóságokhoz nem érkezett bejelentés.

(BBC, MTI)

Kiemelt kép: Ramzan Kadirov csecsenföldi vezető, Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik