Nagyvilág

Még mindig életveszélyes állapotban van a megkéselt gdanski polgármester

Megműtötték hétfőre virradóan az észak-lengyelországi Gdansk megkéselt polgármesterét, de orvosai szerint még mindig életveszélyes állapotban van. Pawel Adamowiczot vasárnap este egy jótékonysági célú rendezvényen késelte meg egy büntetett előéletű, 27 éves gdanski férfi.

A polgármestert újra kellett éleszteni, majd kórházba szállították, és megműtötték, ami öt óra hosszáig tartott.Az egyik műtőorvos a gdanski egyetemi kórházban végrehajtott műtét után újságíróknak nyilatkozva azt mondta, a következő órák döntő fontosságúak lesznek.

Adamowicz szívét súlyos, a rekeszizmát és más hasi szerveit enyhébb sérülések érték. A vérátömlesztéshez 41 egységnyi vért használtak fel.

Az elkövetőt őrizetbe vették.

A PAP hírügynökség hivatalosan meg nem erősített értesülései szerint a férfinak egy újságírói azonosító segítségével sikerült feljutnia a szabadtéri színpadra, ahol Adamowicz tartózkodott.

Adamowicz több ciklus óta vezeti Gdanskot polgármesterként. Az országosan ellenzékben lévő Polgári Platform (PO) alapító tagja, a tavaly októberi helyhatósági választásokon független jelöltként választották újra.

A hírtévék több videofelvételt tettek közzé, ezeken látszik, hogy a támadó a tett után még egy ideig szaladgált a színpadon, majd elfogták. Azt kiabálta, hogy a PO miatt ártatlanul börtönbe került.

A PO kínzott, Adamowicznak ezért meg kellett halnia

– mondta a színpadi szereplőktől átvett mikrofonba.

(MTI, kiemelt kép: Europress / Michal Fludra / NurPhoto)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik