Nagyvilág
Huawei logo at DIGITAL 2018 in Koelnmesse. Koln, 08.11.2018 | usage worldwide

Kirúgta a Huawei a lengyel férfit, akit kémkedéssel vádoltak

24.hu
24.hu

2019. 01. 12. 15:22

A Huawei kínai informatikai és mobil távközlési konszern bejelentette szombaton, hogy felbontotta annak az alkalmazottjának a munkaszerződését, akit őrizetbe vettek Lengyelországban kémkedés gyanújával.

A Huawei közleményében leszögezi, hogy az illető cselekedeteinek semmi közük sincsen a céghez, és azért bontotta fel a munkaszerződést, mert az eset árthat a vállalat megítélésének.

A lengyel hatóságok pénteken jelentették be, hogy kémkedés miatt őrizetbe vettek egy kínai állampolgárt és egy lengyel férfit, és három hónapra előzetes letartóztatásba helyezték őket. Maciej Wasik, a lengyel titkosszolgálatokat felügyelő miniszterhelyettes aznap közölte, hogy a kínai férfi egy nagy elektronikai cég által alkalmazott üzletember, a lengyel pedig „a kiberkereskedelem köreiben ismert személy”. A lengyel média értesülései szerint az őrizetbe vett kínai férfi a Huawei lengyelországi részlegének egyik igazgatója, a lengyel gyanúsított pedig 2011-ig a lengyel belbiztonsági hivatal (ABW) tisztje volt.

Tevékenységükért tíz évig terjedő szabadságvesztés szabható ki. A gyanúsítottak nem ismerték be bűnösségüket, és elutasították, hogy vallomást tegyenek.

A Huawei az utóbbi időben Csehországban is kiváltotta a titkosszolgálatok érdeklődését, ahol biztonsági kockázatnak minősítették a kínai cég technológiáit, és ilyen értelmű figyelmeztetést adtak ki használatukkal kapcsolatban.

December 7-én Andrus Ansip, az Európai Bizottság digitális egységes piacért felelős biztosa is úgy nyilatkozott, hogy az EU-nak aggódnia kell a Huawei és más kínai technológiai cégek miatt, mert azok kockázatot hordoznak az unió iparára és biztonságára nézve. Ezt az állítást a Huawei következetesen visszautasítja.

Az amerikai kormány tavaly novemberben a Huawei gyártotta eszközök használatának elkerülésére kérte az Egyesült Államok szövetségeseit, december 6-án pedig az amerikai hatóságok kérésére Kanadában letartóztatták Meng Van-csout, a Huawei globális pénzügyi igazgatóját, az óriásvállalat alapítójának lányát. A kényszerintézkedés az Irán ellen bevezetett amerikai szankciók megsértésével hozható összefüggésbe. A letartóztatás heves tiltakozást váltott ki Peking részéről, és vélhetően megtorlásként őrizetbe vettek Kínában két kanadai állampolgárt.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2012. január 6.
Simor András, a Magyar Nemzeti Bank elnöke (j2) érkezik a kormányfő parlamenti dolgozószobájába. Mögötte áll Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter (j), Fellegi Tamás, az IMF-tárgyalásokkal megbízott tárca nélküli miniszter (b2) és a Miniszterelnökséget vezető Varga Mihály (b).
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.