Nagyvilág

Trump és Macron sem megy el Davosba, hogy a szupergazdagokkal barátkozzon

Donald Trump amerikai elnök után a francia államfő is lemondta részvételét a január 22-én kezdődő davosi Világgazdasági Fórumon. A párizsi elnöki hivatal pénteken azt közölte, hogy Emmanuel Macron programja tele van.

A francia elnöknek egyebek mellett a reformpolitikája ellen továbbra is zajló tüntetésekkel, az úgynevezett sárgamellényes mozgalommal kell megbirkóznia hazájában.

A sárga láthatósági mellényt viselő tüntetők november 17-én vonultak először utcára tiltakozva az ellen, hogy a kormány emelni akarta az üzemanyagokat sújtó környezetvédelmi adót. A kabinet végül elállt ettől, és december közepén több olyan intézkedést is bejelentett mintegy 10 milliárd eurós összegben, melyek célja a szegényebb társadalmi csoportok helyzetének javítása.

Csütörtökön Donald Trump amerikai elnök a kormányzat részleges leállásához vezető költségvetési vitára hivatkozva jelentette be, hogy nem utazik el a davosi fórumra.

Az idei Világgazdasági Fórumot január 22-25. között rendezik meg a szokásos helyszínen, a Svájc keleti részén található Davos városában. Az üzleti, politikai, társadalmi és gazdasági élet mintegy 2500 nemzetközi képviselőjének részvételére számítanak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik