Nagyvilág
Ljubljana, 2018. június 4.
Janez Jansa volt miniszterelnök, az ellenzéki jobboldali Szlovén Demokrata Párt (SDS) elnöke sajtóértekezletet tart a szlovén előrehozott parlamenti választások estéjén Ljubljanában 2018. június 3-án. A részleges eredmények szerint az SDS 25,13 százalékkal az első helyen áll. (MTI/EPA/Antonio Bat)

Már megint megbüntették Orbán barátját, a szlovén exkormányfőt

Hatezer eurót kell fizetnie Janez Jansának, a volt szlovén miniszterelnöknek. Azért marasztalta el Orbán Viktor barátját, a szlovén ellenzék vezérét a fellebbviteli bíróság, mert kiszolgált prostituáltnak nevezte az állami tévé riporternőit.

Janez Jansát hatezer eurós, azaz 1,93 milliós forintos kártérítés megfizetésére kötelezte a Celjei Fellebbviteli Bíróság. Ezen kívül az eljárás költségeit is meg kell térítenie a volt szlovén kormányfőnek. A legnagyobb ellenzéki párt, az SDS vezérének azért kell fizetnie, mert 2016-ban a Twitterre kiírta: „a nyilvános ház egyes Facebook-oldalai Evgenija C. és Mojca P. Š. kiszolgált prostituáltak olcsó szolgáltatásait kínálják”. Minderről a Delo című ljubljanai lap és a Siol.net szlovén internetes újság számolt be.

A tweetben szereplő „nyilvános ház” kifejezés természetesen átvitt értelemben értendő: az állami tévére, az RTV Slovenijára gondolt a volt kormányfő és annak két riporternőjére mint „kiszolgált prostituáltakra”.

Jansa nyilvánvalóan jól ismeri a szlovén médiát, hiszen pártjának, az SDS-nek a tévéjét, a Nova24TV-t egy magyar (Fideszhez közeli) üzletember résztulajdonában lévő cég üzemelteti. Jansa mellett pedig tavaly személyesen kampányolt az általános választások előtt Orbán Viktor. A magyar kormányfő éppen Celjében mondott beszédet, ahol rövid időn belül immár másodszor ítélték el Jansát az újságírónők sértegetése miatt.

Jansát tavaly év végén ugyanis már háromhavi felfüggesztett börtönre ítélte a celjei bíróság, ugyanezen Twitter-bejegyzés miatt, egy a mostani eljárással párhuzamosan folyó büntetőügyben. Az az ügy még nem záródott le, mert a volt kormányfő ügyvédje fellebbezett az ítélet ellen.

A mostani, 2019-es kártérítési ítélet Mojca Šetinc Pašek perindítványa nyomán született. Ezúttal a celjei testület a velenjei bíróság első fokú döntését hagyta jóvá Šetinc Pašek esetében. Úgynevezett mulasztási ítéletről van szó, a celjei bíróság ugyanis nem vette figyelembe Jansa eljárásjogi panaszát, miszerint nem megfelelően kézbesítették neki a korábbi per vonatkozó dokumentumait (így például e-mailfiókja visszadobta a kézbesített bírósági idézést), és ezért nem tudott időben reagálni.

Jansa érdemi panaszt is tett: vitatta, hogy tényleg 6 ezer eurót érne az az erkölcsi sérelem, amely a riporternőt érte az ő tweetje miatt. A másik felperes, Eugenija Carl esetében ugyanakkor a bíróság az első fokra rendelte vissza az ügy tárgyalását, méghozzá eljárásjogi okokból. Carl szintén 6 ezer eurót követel Jansától kártérítésként.

Šetinc Pašek esetében most a fellebbviteli bíróság kimondta ugyanakkor, hogy tényleg sértő volt Jansa Twitter posztja, és kifejezetten túllépte a szabad véleménynyilvánítás határát. Ezzel pedig Šetinc Pašek alkotmányosan garantált „személyes integritásának és emberi méltóságának szféráját” sértette meg a volt kormányfő, amit a média fokozott figyelme még intenzívebbé tett.

Kiemelt kép: Antonio Bat / EPA / MTI

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73894022, A kˆzˆssÈg erejÈvel az Ètelpazarl·s ellen - ez a Foodcoin oldal meg·lmodÛinak a mottÛja. A fi˙kkal beszÈlgett¸nk az ˆtlet megsz¸letÈsÈnek kˆr¸lmÈnyeirıl., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.