Nagyvilág

Elképesztően megnőtt tavaly az Egyesült Államok szén-dioxid-kibocsátása

Az Egyesült Államok szén-dioxid-kibocsátása 3,4 százalékkal emelkedett 2018-ban, ami az elmúlt két évtized második legnagyobb éves növekedése.

A jelentést készítő Rhodium Group előzetes energiatermelési adatok alapján készítette jelentését. Eszerint az emisszió 2018-as növekedésének mértékét csak a 2010-es év adatai szárnyalták túl az elmúlt húsz évben. 2010-ben az országban a nagy gazdasági visszaesésből való visszatérés okozta az emelkedést.

A károsanyag-kibocsátás csökkenésének 2016-os lassulása és a szövetségi szintű új klímapolitikai intézkedések hiánya elérhetetlenné teszi az Egyesült Államok párizsi egyezményben vállalt emissziócsökkentési céljait, vagyis azt, hogy 2025-re a 2005-ös szinthez képest 26-28 százalékkal csökkentik a károsanyag-kibocsátást – közölte a Rhodium Group.

Bár a szénerőművek száma csökkent, 2018-ban jelentősen növekedett az energiafogyasztás, részben a nagyon hideg tél miatt. A kieső szénenergia és a megnövekedett igények miatti hiányt fölgáz pótolta.

A szakértők szerint nagyrészt a szén-dioxid felelős a klímaváltozásért és a globális felmelegedésért.

A 2015-ben mintegy 190 ország, köztük az Egyesült Államok által elfogadott párizsi klímamegállapodás legfőbb célja, hogy 2100-ig 2 Celsius-fokon belül tartsák a globális hőmérséklet-emelkedést az iparosodást megelőző szinthez képest.

Donald Trump amerikai elnök pedig 2017 nyarán jelezte: az Egyesült Államok 2020-ban kihátrál a megállapodásból.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik