Nagyvilág

Bíróság elé állnak az ungvári KMKSZ-székház felgyújtásával vádolt lengyelek

Bíróság elég kell állnia annak a három lengyel állampolgárnak, akiket azzal vádolnak, hogy 2018. február 4-én felgyújtották a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházát – olvasható a Kyivposton.

A hírportál a lengyel TVP.info hírügynökségre hivatkozva azt írja, hogy a nyomozás adatai alapján

a három, terrorizmussal vádolt lengyel 267 eurót kapott egy német újságírótól, hogy gyújtsák fel az épületet. A meg nem nevezett újságírót a gyanú szerint az orosz titkosszolgálat bérelte fel, hogy ezzel feszültséget szítson Ukrajna és Magyarország között.

Az ügyészség szerint az egyik gyanúsított, Michal P. a szélsőjobboldali Falanga csoport tagja volt az, aki a megbízást követően még beszervezett két másik szélsőségest, Adrian M.-et és Tomasz Sh.-t, hogy megvegyék a szükséges eszközöket. Utóbbiak a gyújtogatásról videófelvételt is készítettek és azt elküldték Michal P.-nek, bizonyítékképpen.

Listázások és kitiltások teszik próbára az ukrán-magyar kapcsolatokat
Egyre erősödnek a magyarellenes hangok Ukrajnában, a magyar és az ukrán kormány évtizedes jó viszonya pedig megszűnni látszik.

Kiemelt kép: MTI/Nemes János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik